Ha egy linképítő kampány hónapokon át folyik új és új webhátterek bekapcsolásával, a webrendszer tulajdonosának előbb-utóbb elfogy a muníciója. Magam 60-nál több bloggal rendelkezem és statikus oldalaim is kiterjedt, ezres nagyságrendben indexált URL-t tartalmazó hálózatot képeznek, mégis eljön a pillanat, amikor már az összes rendelkezésemre álló webhelyet bevontam az optimalizációs folyamatba. Fontos, hogy ezt jól értsük: közvetlen linket leginkább csak olyan oldalakra teszek ki, amelyeket vagy kifejezetten az adott projekt kedvéért építettem, vagy pedig utólagosan alakítottam alkalmassá arra, hogy szöveges hivatkozást elhelyezzek rajtuk. (Ez némely esetben abból áll, hogy a céloldal témáját szabályosan rálényegítem egy-egy régebbi oldalamra, némelykor csak néhány bekezdésnyi szöveg és/vagy egy-egy kép segítségével alakítom ki a releváns kontextust, és persze olyan eset is akad, amikor csupán néhány szavas laza összefüggés teremtődik – de kapcsolódásnak mindenképpen lennie kell, „pucéran” soha nem rakok ki linket egy teljesen más témájú weblapra.)
A közvetlen linkelésben százas nagyságrendben vesznek részt blogposztok és statikus weboldalak. Az ebben részt nem vevő sokkal nagyobbik hányadot maguknak a közvetlen linkeket küldő oldalaknak a támogatására használom eléggé változatos, de tudatos módon, így egy idő után nagyjából a teljes rendszer ugyanannak a célnak a szolgálatába áll – és eljutok odáig, hogy már csak féltett tartalékaim vannak, amelyeket vészesetre tartogatok (ha váratlanul esni látszana a céloldal Google-pozíciója). Nos: mit tegyek ekkor, hogyan folytassam az általam kidolgozott kreatív linképítési stratégiát?
Az egyik módszer nyilván a terjeszkedés, az extenzív módszer. Lehet új tárhelyeket bérelni, új domainokat venni és új website-építésekbe kezdeni. Ám mindenki tudja, hogy hónapokba telik, míg egy az újabb keletkezésű webhelyekből a keresőmarketing (és így a linképítő munka) számára értékes weblapok kitermelődnek. Az ilyen munkát tehát nem akkor kell kezdeni, amikor már elfogyott a muníció, hanem jóval korábban, bölcs előrelátással. Ha eléggé jelentősnek és hosszúnak ígérkezik a link building project, meg is szoktam ezt tenni idejében.
A másik módszer a perifériára került, a rendszerből rég kiesett, elfelejtett és elhanyagolt régi weboldalak rehabilitálása. Ugyanis aki eléggé régóta építi webrendszerét, nyilvánvalóan nem képes az évek alatt elkészült több ezer szájtot folyamatosan gondozni. A régebbi, elhanyagolt webhelyek kiesnek a figyelemből, elavulnak, elhagyatottá válnak – és meglehet, keletkezésük idején sem voltak jól összerakva.
Ilyen például az én 2001-től 2006-ig vezetett fapados webnaplóm, amelyet most többek között a Google számára a mobilmarketing sms-kampány tárgyában folyó keresőoptimalizáló munkámban aktivizáltam. A nevezett időintervallumban én egyáltalán nem figyeltem oda a keresőoptimalizálás kívánalmaira, ezek a régi, vizuális webszerkesztővel készített lapok kezdetlegesek, semmilyen keresőszempontnak nem felelnek meg, és mára hemzsegnek rajtuk az elavult linkek is. Jelentős részük ráadásul az évek során valamikor kiesett a Google-indexből, ezeket nyilván nem érdemes linkelhelyezésre használni. Ám amelyeket még 2-3 havonta vagy akár ritkábban, de továbbra is rendszeresen meglátogatnak a keresőrobotok, azokkal esetleg van mit kezdeni. Le lehet szedni róluk az elévült, semmibe mutató hivatkozásokat, ki lehet tisztességesen alakítani az egyedi meta-tageket és kevéske új tartalom felhelyezésével alkalmassá lehet tenni őket backlink elhelyezésére. Mivel veterán, 10 évesnél régebbi honlapokról van szó, az ide kerülő linkek ereje nem elhanyagolható. Főleg, ha maguk is kapnak néhány friss, aktivizáló külső linket valamelyik pörgősebb blogból.
A munka persze sziszifuszi, ám több célt szolgálva mégis igen hasznos: az elhagyatott perifériák feljavításával a rendszer egészének is nő az ereje, a kiterjedt linkhálózat révén pedig több alvó oldal is újra bekerülhet az indexbe – no és az aktuális linképítő tuning lehetőségei is kiszélesednek az alvó külterületek rehabilitációjával.