A bejövő linkek fraktálhálózata

fraktalhalozat.jpgA honlapok keresőoptimalizálásában kétség kívül a bejövő linkeké a legnagyobb szerep, abban az értelemben legalábbis, hogy a körültekintő linképítés igényli a legtöbb munkát és a folytonos fejlesztést. A honlapot elegendő egyszer feltölteni, elegendő egyszer dolgozni azon, hogy tartalma releváns legyen, mint ahogy elegendő egyszer (építése vagy utólagos optimalizálása során) eleget tenni annak a 20-25 (vagy valamivel több) fontos SEO-szempontnak, amelyek alapján a keresők az oldalt alkalmasnak tarthatják a jó szerepeltetésre a találati listákon. Magyarán: a keresőbarát weboldal előállítása egyszeri szakmai feladat, utólag legfeljebb finomításokra lehet szükség.

Ezzel szemben a külső webtámogatás felépítése hosszú folyamat – és elméletileg soha nincs vége… A gyakorlatban persze mégis fontos időkorlátokkal számolni, de annyi bizonyos, hogy felelőtlen (vagy szélhámos) optimalizátor az, aki másfél-két hónapnál rövidebb határidővel vállal munkát, mert kevésbé terhelt kulcsszavakkal ugyan lehetséges az első hónapban is jó eredményt elérni, de nagy a valószínűsége annak, hogy később drámai visszaesés történik – olyan üzleti értékű kulcsszavakkal azonban, amelyekre sok találat adódik és ezért valószínűleg a konkurencia is nagy és erős, egy SEO-projekt teljes kifutása lehetetlen 3 hónapnál rövidebb idő alatt. Az nem segít, ha a szakember kétszer többet dolgozik naponta, mert, mint tudjuk, a Google erősen bünteti az erőszakos és nem-természetes módszereket, így a túlzott számú linkszám-növekedést is. No meg: a Google lomha állat, komótosan frissítget, ráérősen lép utána az új linkeknek, így mi hiába szaporázunk, ha az érvényesítés lassúbb ütemben történik. A linkeket küldő blogon például fölösleges kétnaponta posztolni, ha a Google csak hetente jár arra.

Aki vállalja egy honlap Google-pozíciójának a hatékony javítását, az ugyan elbíbelődhet napokig magának a honlapnak a bütykörészésén, de idejének-energiájának a döntő részét a külső linkek rendszerének a felépítésére fogja fordítani.

Merthogy, persze: rendszert kell építeni!

külső linkek hatékonyságával foglalkozó posztomban számos fontos tényezőt jártam körbe, de nem érintettem azt a kérdést, hogy a külső weboldalakon elhelyezett linkek ugyan külön-külön, önállóan és egyesével mutatnak a céloldalra, s hatásukat is ekként fejtik ki, ám összesített erejük mégsem csupán az egyes linkek erejének összegével egyenlő. De nem ám!

Illetve csak akkor, ha ezek a külső linkek teljesen különálló, független, mondhatni magános weboldalakon helyezkednek el. Ha azonban egymással is link-kapcsolatban vannak, akkor már valamiféle rendszert alkotnak, olyat, amelyet a linkhálózat szab meg.

Nos, az én honlapoptimalizálási stratégiám egyik alapelve, hogy nem különálló oldalakkal és nem nagy számú egyes linkekkel dolgozom, hanem minden munkámhoz külön webrendszert építek fel.

Erről másik szakmai blogomban részletesebben írok: A honlapoptimalizálás egyéni módszerei.

Ott, előbb bemutatva a rendszert képező fontosabb alkotóelemeket, magáról a rendszerbe állításról ezt írom:

Egyéni keresőoptimalizáló stratégiám egyik alapelve, hogy nem különálló oldalakkal és az azokon elhelyezett linkekkel operálok, hanem támogató webrendszert építek. A különálló oldalak rendszerbe állítása elsősorban kulcsszavas, szöveges linkek révén történik, de eközben ügyelek arra is, hogy a rendszer alapját képező oldalak tematikus szempontból is összefüggjenek, és – amennyire lehetséges – ezekhez nem csupán linkjeik révén kapcsolódjanak a periférikus oldalak, hanem legyenek más (közvetett) kapcsolódásaik is.

A rendszer megfelelő szerkezeti felépítettsége kulcskérdés. A struktúra kidolgozása mindig a legtöbb figyelmet és körültekintést igényló munka.

Több ponton át sorolom, a létrehozandó rendszernek milyennek kell lennie ahhoz, hogy egyfelől valóban rendszerként működjön, azaz összegezze és sokszorozza a linkek erejét, másfelől ne hívja ki a Google „haragját”, azaz ne adjon okot semmilyen szankcióra. (Tudjuk például, hogy a sok egyforma elemből álló nagy linkfarmok, a sokszoros oda-vissza linkelések vagy körbelinkelések szinte bizonyosan hátrasoroláshoz vezetnek.)

Ott azt írom, arra kell törekedni, hogy a számos központi és periférikus tartományból álló rendszer

  • egyszerre keltse a rend és a káosz benyomását.

Hogy ilyen rendszert miként kell felépíteni, azt ott nem árulom el, és legfőbb szakmai titkaimat itt sincs szándékomban kiteregetni, de az ott közölteken mégis továbblépnék egy terminus technicus alkalmazásával, kijelentve, hogy a céloldal számára épített webtámogatói rendszernek egyfajta folyamatosan fejleszthető, befelé és kifelé korlátlanul továbbépíthető

fralkátálhálózat

mintájára kell felépülnie. A fraktál szót hallva persze ne a szabálytalan elemeket nagyon szabályosan ismétlő-nagyító-mozdító tetszetős grafikákra vagy a hópelyhek tetszetős rajzolatára gondoljunk, hanem arra, amit a nem egész számú dimenziós terekről  vagy a skálafüggetlen hálózatokról tanultunk. Ha tanultunk…

Ha nem, akkor alkalmazhatunk olyasfajta trükköket, mint amilyent például a szociológusok vagy közvélemény-kutatók használnak, ha tudományos hitelességgel kívánnak véletlenszerű mintát venni, de ennek a véletlenszerű mintavételnek megadják a pontos szabályát. Például: minden faluban a harmincadik házba térnek be. Ám ez voltaképp még nagyon primitív megközelítés: a szabály túl egyszerű, a véletlen nagyon megszabott, a megkérdezetteket összekötő vonalhálózatról lerí, hogy nem természetes úton, hanem tervezéssel jött létre.

Kicsit elrugaszkodva a linképítés konkrét feladatától játsszunk azonban el azzal, alkothatunk-e olyan kiválasztási módot, amelyről már nem árulkodik a szabályszerűség? Valószínűleg: igen. Mondjuk azoknak a végpontoknak a hálózata már elég jól közelíti a se nem káosz, se nem rend, se nem véletlen, se nem szabály követelményét, amelyeket ezzel az algoritmussal választanak ki:

Minden faluba érkezve a falu nevében az egyes betűknek számokat feleltetünk meg, aszerint, hogy mikor érkeztünk a faluba: a betűk hátulról kezdve sorra az adott hónap, hét, nap, óra, perc, másodperc számát kapják meg, (ha hosszabb a falunév 6 betűnél, elölről kezdjük). Az adott számokból minden betűnél kivonjuk azt a számot, amely azt mutatja, hányadik a betű az ábécében, majd hozzáadjuk azt, hogy hányadik a falunévben. Az összes kapott számot összeszorozzuk, a szorzatot elosztjuk a falu lakosainak a számával, az eredményből mássalhangzóval kezdődő falvak esetén a villanyoszlopok, magánhangzóval kezdődők esetén az iskoláskorú gyerekek számát vonjuk ki. A kapott N szám mutatja, hanyadik házba kell bemennünk.

Látszatra ez már „durvább” a teljes véletlennél. Pedig a szabály nagyon is benne van. De ezt már talán a Google sem venné észre :)

Címke , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.