Honlaprehabilitálás linképítő kampányhoz

honlap-rehabilitalas

Honlapok rehabilitálása

Ha egy linképítő kampány hónapokon át folyik új és új webhátterek bekapcsolásával, a webrendszer tulajdonosának előbb-utóbb elfogy a muníciója. Magam 60-nál több bloggal rendelkezem és statikus oldalaim is kiterjedt, ezres nagyságrendben indexált URL-t tartalmazó hálózatot képeznek, mégis eljön a pillanat, amikor már az összes rendelkezésemre álló webhelyet bevontam az optimalizációs folyamatba. Fontos, hogy ezt jól értsük: közvetlen linket leginkább csak olyan oldalakra teszek ki, amelyeket vagy kifejezetten az adott projekt kedvéért építettem, vagy pedig utólagosan alakítottam alkalmassá arra, hogy szöveges hivatkozást elhelyezzek rajtuk. (Ez némely esetben abból áll, hogy a céloldal témáját szabályosan rálényegítem egy-egy régebbi oldalamra, némelykor csak néhány bekezdésnyi szöveg és/vagy egy-egy kép segítségével alakítom ki a releváns kontextust, és persze olyan eset is akad, amikor csupán néhány szavas laza összefüggés teremtődik – de kapcsolódásnak mindenképpen lennie kell, „pucéran” soha nem rakok ki linket egy teljesen más témájú weblapra.)

A közvetlen linkelésben százas nagyságrendben vesznek részt blogposztok és statikus weboldalak. Az ebben részt nem vevő sokkal nagyobbik hányadot maguknak a közvetlen linkeket küldő oldalaknak a támogatására használom eléggé változatos, de tudatos módon, így egy idő után nagyjából a teljes rendszer ugyanannak a célnak a szolgálatába áll – és eljutok odáig, hogy már csak féltett tartalékaim vannak, amelyeket vészesetre tartogatok (ha váratlanul esni látszana a céloldal Google-pozíciója). Nos: mit tegyek ekkor, hogyan folytassam az általam kidolgozott kreatív linképítési stratégiát?

Az egyik módszer nyilván a terjeszkedés, az extenzív módszer. Lehet új tárhelyeket bérelni, új domainokat venni és új website-építésekbe kezdeni. Ám mindenki tudja, hogy hónapokba telik, míg egy az újabb keletkezésű webhelyekből a keresőmarketing (és így a linképítő munka) számára értékes weblapok kitermelődnek. Az ilyen munkát tehát nem akkor kell kezdeni, amikor már elfogyott a muníció, hanem jóval korábban, bölcs előrelátással. Ha eléggé jelentősnek és hosszúnak ígérkezik a link building project, meg is szoktam ezt tenni idejében.

A másik módszer a perifériára került, a rendszerből rég kiesett, elfelejtett és elhanyagolt régi weboldalak rehabilitálása. Ugyanis aki eléggé régóta építi webrendszerét, nyilvánvalóan nem képes az évek alatt elkészült több ezer szájtot folyamatosan gondozni. A régebbi, elhanyagolt webhelyek kiesnek a figyelemből, elavulnak, elhagyatottá válnak – és meglehet, keletkezésük idején sem voltak jól összerakva.

Ilyen például az én 2001-től 2006-ig vezetett fapados webnaplóm, amelyet most többek között  a Google számára a mobilmarketing sms-kampány tárgyában folyó keresőoptimalizáló munkámban aktivizáltam. A nevezett időintervallumban én egyáltalán nem figyeltem oda a keresőoptimalizálás kívánalmaira, ezek a régi, vizuális webszerkesztővel készített lapok kezdetlegesek, semmilyen keresőszempontnak nem felelnek meg, és mára hemzsegnek rajtuk az elavult linkek is. Jelentős részük ráadásul az évek során valamikor kiesett a Google-indexből, ezeket nyilván nem érdemes linkelhelyezésre használni. Ám amelyeket még 2-3 havonta vagy akár ritkábban, de továbbra is rendszeresen meglátogatnak a keresőrobotok, azokkal esetleg van mit kezdeni. Le lehet szedni róluk az elévült, semmibe mutató hivatkozásokat, ki lehet tisztességesen alakítani az egyedi meta-tageket és kevéske új tartalom felhelyezésével alkalmassá lehet tenni őket backlink elhelyezésére. Mivel veterán, 10 évesnél régebbi honlapokról van szó, az ide kerülő linkek ereje nem elhanyagolható. Főleg, ha maguk is kapnak néhány friss, aktivizáló külső linket valamelyik pörgősebb blogból.

A munka persze sziszifuszi, ám több célt szolgálva mégis igen hasznos: az elhagyatott perifériák feljavításával a rendszer egészének is nő az ereje, a kiterjedt linkhálózat révén pedig több alvó oldal is újra bekerülhet az indexbe – no és az aktuális linképítő tuning lehetőségei is kiszélesednek az alvó külterületek rehabilitációjával.

A linképítő cikk folytatódik

Share

A Yollaka-sejtés

A tartalmi alapú kreatív linképítés alapjai – 1.

A korszerű keresőoptimalizálás a tartalmi alapú kreatív linképítésre épül. A tartalmi alapú linképítés nyolc éve kidolgozott és nemrégiben nyilvánosságra hozott rendszere elméleti metatézisekből és gyakorlati transzmutációkból áll, a rendszer egésze nem teljesen tisztázott okokból a Piréz Arvisura Tanítás néven vált ismertté. Elméleti alapjainak kidolgozása 2006-ban történt, de mindaddig nem nyert elismerést sem a tudományos világban, sem a szűkebb szakmai körökben, míg a Google Penguin Algorithm frissítések 2012-es és főleg 2013-es életbe léptetése nem bizonyította be a gyakorlatban, hogy az elmélet érvényes és kiválóan alkalmazható.  Az elméletet kidolgozó kutató csaknem úgy járt, mint Gábor Dénes, aki már 1947-ben kidolgozta a holográfia elvét, de ennek érvényességét csak a lézer-fény felfedezése után lehetett bizonyítani, így 34 év késéssel, 1971-ben kapott fiatalkori munkájáért Nobel-díjat. Nos, Kállay O. Béla Metetézisei is hiába voltak szinte tökéletesen kidolgozva 2006-ban, csak a 2012-es és 2013-as Google-algoritmus-frissítések bizonyították be az elmélet helytálló voltát. Sorozatomban az elméleti alapok és a gyakorlati alkalmazások körvonalainak ismertetésére vállalkozom, mint azt előző posztomban – A Google-Pingvin szárnya alatt – megígértem, így vázolva a tartalmi alapú keresőoptimalizálás mibenlétét.

A tartalmi alapú kreatív linképítés

1. Metatézisek – elméleti alapok

1.1. Keletkezéstörténet

1.1.1. A Yollaka-sejtés

Az Arvisura elméleti alapjait lényegében Alberd Yollaka finn internet-kutató (1974- , Haajaiskylä) vetette meg azzal 2001-ben, hogy a webtartalmak közötti kommunikációs csatornák tanulmányozása közben felfigyelt a hálózatok akkor már kidolgozott skálafüggetlen jellege és a tartalmi kontextusok gócosodása közötti összefüggésre. A Yollaka-sejtés néven ismert hipotézis kissé leegyszerűsítve és közérthető nyelven megfogalmazva így hangzik:

A skálafüggetlen internetes kapcsolati hálózat gócpontjaiban elhelyezkedő webtartalmak közötti  interakciók gyakoriságának és időegység-sűrűségének a valószínűsége egyenes arányban áll az ezen tartalmak közötti kontextus-megfelelések számával és mélységével.

Még egyszerűbb és kevésbé árnyalt megfogalmazásban: minél több és minél mélyebb tartalmi összefüggés van az interneten összekötött két webhely között, annál valószínűbb, hogy ezek között interakció keletkezik, s ez az interakció annál gyakoribb és egy időegység alatt annál sűrűbb lesz, minél nagyobb és mélyebb a tartalmi összefüggés a két webhely között.

Yollaka nem tisztázta pontosan sem azt, hogy pontosan mit ért interakción, sem azt, hogy konkrétan mit fejez ki a konktextus-megfelelések mélysége.  Ezek tisztázása már a magyar Dr. Kállay O. Bélára várt, aki a Yollaka-sejtés alapján 2006-ban kidolgozta a keresőoptimalizálás metatéziseit.

1.1.2. A Kállay-kettős színre lép

A finn kutató sejtése valószínűleg elfelejtődött volna más irányt vevő kutatásai mellett, ha egy finnugrisztikai konferencián meg nem ismerkedik a magyar Kállay Labord irodalomtörténésszel. Yollaka itt előadást tartott „A lív nyelv mint információelméleti szoftver” címmel, majd az egyik estén közös asztalnál borozgattak, amikor Labord megemlítette, hogy az a bolond Béla nevű bátyja jó nevű pszichiáter létére most szintén az információelméletbe ásta be magát, egyetemet végzett és perceken belül doktorálni is fog… Yollaka kifejtette, dehogy bolond az a Béla: az információelmélet mint tudomány újabb lendületet kapott az internet elterjedésével és most már annyi információ áll a kutatók rendelkezésre, hogy talán még az ő sejtését is igazolni lehetne. Miféle sejtés?, kapta fel a fejét a fiatalabbik Kállay. De hiába mondta el Alberd egyszer, kétszer, háromszor – a magyar bölcsész képtelen volt a definíciót megjegyezni. Kérte: írná ezt meg neki emailben – a bátyját talán érdekelné.

Érdekelte. Kállay Béla éppen azelőtt nyújtotta be doktori értekezését, amelyet „Tartalomkeresés az interneten avagy a szemantikus web távlatai” címmel írt, éppen nem akadt sürgős munkája, volt hát ideje töprengeni a Yollaka-sejtésen, illetve azon, hogy esetleges bebizonyításán túl ez a sejtés mit jelenthet szaktémáját, a tartalomkeresést illetően.

Egy hónappal később pedig már el is kezdte a Metatézisek kidolgozását.

(Folyt. köv.) 

Share

A bejövő linkek fraktálhálózata

fraktalhalozat.jpgA honlapok keresőoptimalizálásában kétség kívül a bejövő linkeké a legnagyobb szerep, abban az értelemben legalábbis, hogy a körültekintő linképítés igényli a legtöbb munkát és a folytonos fejlesztést. A honlapot elegendő egyszer feltölteni, elegendő egyszer dolgozni azon, hogy tartalma releváns legyen, mint ahogy elegendő egyszer (építése vagy utólagos optimalizálása során) eleget tenni annak a 20-25 (vagy valamivel több) fontos SEO-szempontnak, amelyek alapján a keresők az oldalt alkalmasnak tarthatják a jó szerepeltetésre a találati listákon. Magyarán: a keresőbarát weboldal előállítása egyszeri szakmai feladat, utólag legfeljebb finomításokra lehet szükség.

Ezzel szemben a külső webtámogatás felépítése hosszú folyamat – és elméletileg soha nincs vége… A gyakorlatban persze mégis fontos időkorlátokkal számolni, de annyi bizonyos, hogy felelőtlen (vagy szélhámos) optimalizátor az, aki másfél-két hónapnál rövidebb határidővel vállal munkát, mert kevésbé terhelt kulcsszavakkal ugyan lehetséges az első hónapban is jó eredményt elérni, de nagy a valószínűsége annak, hogy később drámai visszaesés történik – olyan üzleti értékű kulcsszavakkal azonban, amelyekre sok találat adódik és ezért valószínűleg a konkurencia is nagy és erős, egy SEO-projekt teljes kifutása lehetetlen 3 hónapnál rövidebb idő alatt. Az nem segít, ha a szakember kétszer többet dolgozik naponta, mert, mint tudjuk, a Google erősen bünteti az erőszakos és nem-természetes módszereket, így a túlzott számú linkszám-növekedést is. No meg: a Google lomha állat, komótosan frissítget, ráérősen lép utána az új linkeknek, így mi hiába szaporázunk, ha az érvényesítés lassúbb ütemben történik. A linkeket küldő blogon például fölösleges kétnaponta posztolni, ha a Google csak hetente jár arra.

Aki vállalja egy honlap Google-pozíciójának a hatékony javítását, az ugyan elbíbelődhet napokig magának a honlapnak a bütykörészésén, de idejének-energiájának a döntő részét a külső linkek rendszerének a felépítésére fogja fordítani.

Merthogy, persze: rendszert kell építeni!

külső linkek hatékonyságával foglalkozó posztomban számos fontos tényezőt jártam körbe, de nem érintettem azt a kérdést, hogy a külső weboldalakon elhelyezett linkek ugyan külön-külön, önállóan és egyesével mutatnak a céloldalra, s hatásukat is ekként fejtik ki, ám összesített erejük mégsem csupán az egyes linkek erejének összegével egyenlő. De nem ám!

Illetve csak akkor, ha ezek a külső linkek teljesen különálló, független, mondhatni magános weboldalakon helyezkednek el. Ha azonban egymással is link-kapcsolatban vannak, akkor már valamiféle rendszert alkotnak, olyat, amelyet a linkhálózat szab meg.

Nos, az én honlapoptimalizálási stratégiám egyik alapelve, hogy nem különálló oldalakkal és nem nagy számú egyes linkekkel dolgozom, hanem minden munkámhoz külön webrendszert építek fel.

Erről másik szakmai blogomban részletesebben írok: A honlapoptimalizálás egyéni módszerei.

Ott, előbb bemutatva a rendszert képező fontosabb alkotóelemeket, magáról a rendszerbe állításról ezt írom:

Egyéni keresőoptimalizáló stratégiám egyik alapelve, hogy nem különálló oldalakkal és az azokon elhelyezett linkekkel operálok, hanem támogató webrendszert építek. A különálló oldalak rendszerbe állítása elsősorban kulcsszavas, szöveges linkek révén történik, de eközben ügyelek arra is, hogy a rendszer alapját képező oldalak tematikus szempontból is összefüggjenek, és – amennyire lehetséges – ezekhez nem csupán linkjeik révén kapcsolódjanak a periférikus oldalak, hanem legyenek más (közvetett) kapcsolódásaik is.

A rendszer megfelelő szerkezeti felépítettsége kulcskérdés. A struktúra kidolgozása mindig a legtöbb figyelmet és körültekintést igényló munka.

Több ponton át sorolom, a létrehozandó rendszernek milyennek kell lennie ahhoz, hogy egyfelől valóban rendszerként működjön, azaz összegezze és sokszorozza a linkek erejét, másfelől ne hívja ki a Google „haragját”, azaz ne adjon okot semmilyen szankcióra. (Tudjuk például, hogy a sok egyforma elemből álló nagy linkfarmok, a sokszoros oda-vissza linkelések vagy körbelinkelések szinte bizonyosan hátrasoroláshoz vezetnek.)

Ott azt írom, arra kell törekedni, hogy a számos központi és periférikus tartományból álló rendszer

  • egyszerre keltse a rend és a káosz benyomását.

Hogy ilyen rendszert miként kell felépíteni, azt ott nem árulom el, és legfőbb szakmai titkaimat itt sincs szándékomban kiteregetni, de az ott közölteken mégis továbblépnék egy terminus technicus alkalmazásával, kijelentve, hogy a céloldal számára épített webtámogatói rendszernek egyfajta folyamatosan fejleszthető, befelé és kifelé korlátlanul továbbépíthető

fralkátálhálózat

mintájára kell felépülnie. A fraktál szót hallva persze ne a szabálytalan elemeket nagyon szabályosan ismétlő-nagyító-mozdító tetszetős grafikákra vagy a hópelyhek tetszetős rajzolatára gondoljunk, hanem arra, amit a nem egész számú dimenziós terekről  vagy a skálafüggetlen hálózatokról tanultunk. Ha tanultunk…

Ha nem, akkor alkalmazhatunk olyasfajta trükköket, mint amilyent például a szociológusok vagy közvélemény-kutatók használnak, ha tudományos hitelességgel kívánnak véletlenszerű mintát venni, de ennek a véletlenszerű mintavételnek megadják a pontos szabályát. Például: minden faluban a harmincadik házba térnek be. Ám ez voltaképp még nagyon primitív megközelítés: a szabály túl egyszerű, a véletlen nagyon megszabott, a megkérdezetteket összekötő vonalhálózatról lerí, hogy nem természetes úton, hanem tervezéssel jött létre.

Kicsit elrugaszkodva a linképítés konkrét feladatától játsszunk azonban el azzal, alkothatunk-e olyan kiválasztási módot, amelyről már nem árulkodik a szabályszerűség? Valószínűleg: igen. Mondjuk azoknak a végpontoknak a hálózata már elég jól közelíti a se nem káosz, se nem rend, se nem véletlen, se nem szabály követelményét, amelyeket ezzel az algoritmussal választanak ki:

Minden faluba érkezve a falu nevében az egyes betűknek számokat feleltetünk meg, aszerint, hogy mikor érkeztünk a faluba: a betűk hátulról kezdve sorra az adott hónap, hét, nap, óra, perc, másodperc számát kapják meg, (ha hosszabb a falunév 6 betűnél, elölről kezdjük). Az adott számokból minden betűnél kivonjuk azt a számot, amely azt mutatja, hányadik a betű az ábécében, majd hozzáadjuk azt, hogy hányadik a falunévben. Az összes kapott számot összeszorozzuk, a szorzatot elosztjuk a falu lakosainak a számával, az eredményből mássalhangzóval kezdődő falvak esetén a villanyoszlopok, magánhangzóval kezdődők esetén az iskoláskorú gyerekek számát vonjuk ki. A kapott N szám mutatja, hanyadik házba kell bemennünk.

Látszatra ez már „durvább” a teljes véletlennél. Pedig a szabály nagyon is benne van. De ezt már talán a Google sem venné észre :)

Share