Laptop szerviz Budapest

HP notebook javítás – laptopszerviz Budapest

Hardver eszközök… Mielőtt a HP szerviz Budapest vagy a HP laptop szervíz kulcsszó és maga a szolgáltatás szóba kerülne, megemlítem, hogy miként a Google, úgy a HP is egy garázsból indult világhódító útjára. Hivatalosan a Hewlett Packard Company velem egyidős, 1957-ben alakult végleges nevén részvénytársasággá. Történetének hatvan esztendeje alatt a sufnicég számos területen lett világelső, a Compaq vállalattal való 2002-es egyesülése óta pedig úgy tartják nyilván, mint a földkerekségen a legnagyobb számítástechnikai és internet technológiai mamutvállalatot. Ez termékeik sokféleségének köszönhető, hiszen hatalmas szerverektől pici okostelefonokig szinte mindent gyártanak, nyomtatóik a fénymásolóik a Canont is felülmúlva szinte utolérhetetlenek az irodai felhasználásban.

HP szerviz Budapest

Több HP notebook szerviz van Budapesten

De fogalommá vált a HP laptop is, ezek a hordozható számítógépek igényességükkel, minőségükkel tűnnek ki, de különösen kiváló ár-érték arányukkal járnak az élen. Gépeik nem tartoznak az olcsó termékek közé, de itt nem a márkanevet kell megfizetni, mint az Apple esetében, ezek a notebook készülékek pont annyit tudnak, mint amennyit az áruk mutat, a megbízhatóságot és a minden téren megmutatkozó igényességet is ide értve. Fontos, hogy e márka minden típusát és modelljét a jó alkatrészellátásnak köszönhetően több helyütt szakszerűen szervizelik, nemcsak a márkaszervizekben, hanem nagyobb településen megtalálható garancián túli HP szervizműhelyben is.

Szervizi szolgáltatások Budapesten

A legjobb laptop márkák: Lenovo, HP, Dell, Asus szerviz Budapest

Nyilvánvaló: Budapesten nem gond a márkás laptopok javítása, de mi a helyzet azokkal a HP noteszgép tulajdonosokkal, akik nem a fővárosban élnek? Erre való a futárszolgálat, amely háztól házig szállít: elhozzák az elromlott készüléket, majd a javítást követően vissza is juttatják. Érvényes ez a HP márkán kívül az Acer, Dell, Asus, Samsung és Lenovo, sőt, az Apple modellekre is. A garanciaidőn túli notebook szervízbe került gépet ingyenesen bevizsgálják!

A budapesti szervizben minden HP noteszgéphez akad a raktáron kijelző, billentyűzet, alaplap, gyári és utángyártott akkumulátor és laptop töltő, mely utóbbiak javítását nem vállalják, mert szakszerűen nem háríthatóak el hibáik és így hosszú távon nem üzembiztosak.

A HP szerviz honlapjának optimalizálása

A keresőmarketing program során az adott szolgáltatás kulcsszavai kellő reprezentációt kaptak a budapesti javítóműhely működését bemutató weblapon, beleértve az alkatrészneveket és természetesen a márkanevet is. A releváns tartalom kialakítása és a linkprofil felépítése lehetővé tette hogy a weblap a HP szervíz, Budapest, laptop javítás, notebook alkatrésze csere stb. szavak kombinációjával top helyezést szerelmem az organikus találatok között

Exkluzív ajánlat: HP EliteBook 1030 noteszgép/táblagép

HP EliteBook 1030A HP EliteBook 1030 prémium kategóriájú laptop az elegáns külsőt extra felszereltséggel párosítja: Corning Gorilla Glass kijelzővédelem, ujjlenyomat leolvasó, transzformer modifikáció: laptop + tablet, utóbbi kényelmét az érintőkijelző biztosítja, az eszköz hatodik generációs Intel® Core M m7 processzorral hasít, de a 256 GB SSD-vel együtt is több mint 10 óra üzemidőt is lehetővé tehet. Az operatív memória mérete 16 GB RAM.

Ajánlja a javítószolgálat: HP és más márkájú notebook gyorsjavítás. Hewlett Packard márka szerviz Budapest: Dell és Asus akkumulátor és laptop töltő csere, magyar qwertz billentyűzet és hibás kijelző javítása, cseréje. Más szolgáltatás: SSD meghajtó beszerelés, RAM memória bővítés. Honlap optimalizálás és Google-SEO

Laptop alkatrész webáruház

Számítástechnikai szakbolt kínálata: eredeti notebook akkumulátorok raktári készletből; gyári vagy utángyártott laptop töltő minden márkához és típushoz. Szervizi szolgáltatás: billentyűzet javítás és tisztítás, kijelző csere, laptop videokártya javítás 1 év garanciával.

A szervizes vállalkozásnak elemi érdeke, hogy webáruházának kulcsszavas termékoldalai top pozíciókat szerezzenek például olyan alkatrésznevekkel, mint:

  • ASUS laptop akkumulátor
  • Dell laptop töltő
  • Acer notebook billentyűzet
  • Hewlett Packard nyomtató festék
  • Apple pC képernyő
  • Tablet érintőpanelek
  • Samsung laptop videókártya
Share

PR-cikk írás, elhelyezés

PR-cikk elhelyezés weboldalon – PR cikkírás – szövegírás – linképítés

Üdvözlöm, Ön egy PR-cikkekkel, szövegírással, linkelhelyezéssel kapcsolatos oldalamról érkezett ide. Erről a felületről küldhet nekem:

1) > privát üzenetet

Emailben kapom meg, itt nem lesz látható! (a *-gal jelzett mezőket ki kell tölteni)

2) > üzenhet levélben:

írhat Gmail-es címre:

levél: PR-cikkírás, elhelyezés

vagy a domainhoz tartozó címre:

prcikk elhelyezés, cikkírásPR-cikkek elhelyezése honlapokon

Public relations és keresőmarketing

pr cikk elhelyezés

A public relations cikkek megjelenése javítja az organikus Google-helyezéseket

A linképítés egyik leghatékonyabb módszere az, ha annak az oldalnak a linkjét, amelynek Google-helyezését javítani kívánjuk, nem egyszerűen csak kitesszük, kitétetjük egy weboldalra, hanem hosszabb szövegbe, PR-cikkbe ágyazzuk bele. Eredetileg az ilyen cikkek egy szervezeti egység (vállalat, cég, szervezet, intézmény, hatóság, társadalmi csoport…) és a nyomtatott sajtó közti kommunikáció és bizalomépítés formája volt és kölcsönös előnyökön alapult. A szervezeti oldal ingyen jutott bemutatkozási lehetőséghez, a sajtóorgánum pedig ingyen kapott egy megszerkesztett, egyedi információkat tartalmazó tájékoztató cikket. Az online felületeken is megmaradt ez a használati forma, de mivel a ezekben a cikkekben sorra megjelent az adott cég, az adott termék vagy szolgáltatás honlapjának a linkje, így szerepe lett abban, hogy a hivatkozott webhelyek internetes presztízse, keresettsége növekedjen és a keresőtalálatok közt elfoglalt pozíciója javuljon. Azaz a Public relations célú anyagoknak hovatovább kidomborodott a keresőmarketingben betöltött szerepe. Mígnem ez utóbbi vált dominánssá: ma webfelületre PR-cikket nem azért írunk és nem azért helyezünk el elsősorban, hogy terméket, szolgáltatás, vállalkozást promotáljunk, hanem azért, hogy az adott áru vagy szolgáltatás honlapjának kulcsszavas Google-helyezését javítsuk.

PR-cikk megjelenés = link elhelyezés

E tevékenységet folytatva számos szempontot kell figyelembe vennünk. A talán legfontosabbak:

  • a PR-cikk szövegének minősége, információgazdagsága, egyedi fogalmazása
  • a PR-anyag megfelelősége a keresőszempontoknak (pl. terjedelem, címek, kiemelések, szókészlet), ezen belül igen fomtos
    • a kulcsszósűrűség és kulcsszóhasználat átgondoltsága
    • a támogatott honlapra mutató link szövegének és buborékszövegének helyes megválasztása
  • a megjelentetés helyének megfelelősége, ezen belül
    • a PRcikket ajánlatos optimalizált, keresőbarát weboldalon elhelyezni
    • válasszunk olyan oldalt, amelynek magas a keresőmarketing értéke, rendelkezik internetes autoritással
    • amelynek témája, tartalma kapcsolódik a hivatkozott honlap szövegéhez
    • amely valamely közvetlenül vagy távolabbról kapcsolódó kulcsszavakkal már elért értékelhető keresőtalálati helyezést
    • amelynek van értékelhető látogatottsága

PRcikk írása, webszövegírás

Nincs minden cégnek és vállalkozásnak PR-szakembere vagy olyan munkatársa, aki gyakorlott Public relations anyagok készítésében. Illetve, ha még akad is ilyen, szinte bizonyos, hogy nincs tisztában a keresőoptimalizálás és linképítés legfontosabb szempontjaival. Így meglehet, hogy termékmarketing tekintetében tökéletes cikket tud írni, de erősen kétséges, hogy ebben a szövegben képes érvényesíteni azokat a kritériumokat, amelyek alapján a Google ezt a szöveget az adott kulcsszavakra nézve relevánsnak tekintené.

Éppen ezért célszerű a piár-szöveg írását a keresőmarketingben is járatos profi szövegíróra bízni, aki a megbízó által megadott fontosabb adatok, információk, tények és szempontok alapján olyan cikket alkot, amely egyszersmind a Google elvárásainak eleget tevő linképítő munkában is kifogástalan.

Honlapszöveg írása

A PR-szövegek szokásos terjedelme 1000-1500 karakter. Ez elegendő arra, hogy egy link számára megfelelő kontextust adjon. De arra semmiképp nem elégséges, hogy 12-15 keresési kritérium teljesüljön rajta. Ehhez kb. 6-8000 karakternyi webszövegre van szüksége, amelyet már célszerű külön honlapon elhelyezni. Ilyenek maguk a jól felépített céges weboldalak főlapjai, és ilyenek például az egy-egy szolgáltatást vagy terméket bemutató aloldalak.

Azonnali PR-cikk elhelyezés weboldalon

Ha azonnali publikálásra könnyű is webhelyet találni, de a legtöbb honlaptulajdonosnak nehézséget okoz, hogy oldala számára megfelelő mennyiségű és minőségű egyedi szöveget készítsen. S ha erre képes is, szinte bizonyos, hogy fogalmazás közben nem fogja egyesével számba venni és betartani a Google keresőalgoritmusainak a kritériumait. Még ha ismeri is ezeket, akkor is más célok vezérlik. Ilyen esetekben persze mód van az utólagos tartalomoptimalizálásra, de célszerűbb eleve szakemberrel íratni meg a honlapszöveget és aztán elhelyezni értékes weblapokon.

public-relations-szövegírás

A PR (public relations) eredetileg a szervezet és a média közti kommunikáció és bizalomépítés eszköze volt. Manapság a PR-cikkek az online marketingben a linképítés elengedhetetlen eszközeivé váltak

ÜZENET KÜLDÉSE szövegírás és közlés ügyében.

PRcikk írás, PR-cikk elhelyezés – árak

PR-cikkek írása és közlése értékes weboldalakon. Online marketing. Public relations cikk készítése, PR cikkírás: Google linképítés  és kreatív honlapszövegírás ára.

Public relations cikkek írása – árak. PR cikk megjelenés ára keresőmarketing weblapon. Google helyezés javítása honlap optimalizálás és linképítés módszerével

Pr tevékenység, online reklám és hirdetés, prcikk, szöveg írás, azonnali elhelyezés, pr-cikk elkészítése és megjelentetése a weben, szövegírás weboldalra, keresőbarát honlapszöveg írása Google szempontok szerint, webszöveg, keresőmarketing, public relations cikkek szövegírója. Linképítés piár cikkírás módszerével

Share

Firefox 13.0 upgrade és Google Toolbar

Firefox böngésző – Google eszköztár telepítése

Ahányszor új verziószámúra frissítem a Firefoxomat, annyiszor bosszankodom. Minden alkalommal eltűnik ugyanis megszokott eszközöm, a Google Toolbar. És a régebben megszokott módon nem is lehet letölteni: talán a 7. verziójú Firefox volt az utolsó, amelyhez még készített a Google kompatibilis eszköztárat, az újabb sorszámúakat már nem támogatja – és ugye most már a tizenharmadiknál tartunk. “A Google eszköztár nem érhető el ennél a böngészőnél”, írja a hivatalos webhely – és a Chrome használatát ajánlja, amelyben az összes funkció megtalálható.

Ehhez először is lenne három megjegyzésem.

1) Nyilván remekül lehet használni a Firefox új és újabb frissítéseit az eszköztár nélkül is, de ha az ember (pláne a honlapoptimalizálást folyamatosan végző) megszokta és a kezében vannak a rutinná vált mozdulatok a laptop billentyűzeten, nem örül annak, hogy a gyakran használt SEO és keresőmarketing funkciókat más módon, más kattintásokkal érheti csak el. Én különösen a PageRank kijelzőt, az “alatta” található Oldal tárolt pillanatképe funkciót, továbbá a Google-könyvjelzőket használom naponta több tucatszor. Előbbi kettő megkönnyíti a SEO-eredmények ellenőrzését-figyelését, utóbbi egyetlen kattintással hozzáadja az éppen nyitott oldalt a Google-könyvjelzőkhöz.

2) Értem én, hogy a Google a Chrome elterjedésében érdekelt és saját eszköztárával nem akarja a konkurenst támogatni, meg azt is elhiszem, hogy a Chrome alkalmassá tehető a megszokott opciók elérésére, de tény, hogy maga a Google Toolbar a Chrome-ra sem tölthető le, így ott is külön kell az egyes funkciókat összeszedni. Nekem a Chrome még nem vált kedvencemmé, bár sok mindenre használom és szeretem is, de csak emiatt nem térnék még át rá teljesen, mert a Firefox sokéves használata ez utóbbit számomra valahogy természetesebbé, otthonosabbá tette.

3) Ha a Google nem is támogatja az újabb Firefox frissítéseket, azért természetesen van megoldás erre is. Csak egy kicsit keresgélni kellett, és persze maga a Google segített abban, hogy az őt kijátszó alkalmazást megtaláljam: ezen az oldalon leltem rá a kicsit megbuherált Google Toolbarra: letöltése után a Firefox újraindul és újra ott virít a megszokott eszközsor.

google-toolbar.jpg

És akkor most az eredeti oldalról idemásolom a linket és a biztonsági figyelmeztetés felülbírálhatóságára vonatkozó utasítást is: (újabban a Firefox már nem engedi telepíteni, a linket levettem – 2018)

A Google Toolbar for Firefox 999
telepítéséhez kattintson ide >>>

Megjegyzés: A Firefox nem engedélyezi, hogy az eszköztár a www.honlapteszt.hu webhelyről települjön. Kattintson az “Engedélyezés” gombra. Ezt követően kattintson a “Telepítés most” gombra.

Nálam nem okozott a letöltés semmilyen fennakadást, merem tehát ajánlani.

És ha már a képkivágaton épp keresőmarketing-oldalam látszik, akkor azért persze már egy friss-ropogós linket is küldök a most felújított oldalamra:

Share