A bejövő linkek fraktálhálózata

A bejövő linkek rendszere. Backlink fraktálhálózat építése

Linkprofil építés: tudatos rend és spontán káosz

Hogyan érjük el, hogy linképítő munkánk eredményét a Google algoritmusok ne tekintsék manipulációnak és ne büntessék honlapunkat hátrasorolással?

Rossz megoldás, ha minden webhelyről közvetlenül a céloldalra hivatkozunk. Ezzel egyetlen pontba mutató sugarak rajzolata adódik és azonnal felismerhető, hogy céltudatosan igyekeztünk egy weboldal helyezéseit külső linkekkel manipulálni. Ennél sokkal kifinomultabb módszerekre van szükség – de ehhez elég nagy saját webrendszerrel kell rendelkezünk.

A bejövő linkek imitált természetessége

A honlapok eredményes keresőoptimalizálásában kétség kívül a bejövő linkeké – backlinks – a legnagyobb szerep, abban az értelemben legalábbis, hogy a körültekintő linképítő munka igényli a legtöbb időráfordítást és a folytonos fejlesztést. A honlapot elegendő egyszer feltölteni, elegendő egyszer dolgozni azon, hogy tartalma releváns és felépítése a Google elvárásainak megfelelő legyen, mint ahogy elegendő egyszer (építése vagy utólagos optimalizálása során) eleget tenni annak a 25-31 (esetleg akár valamivel több) fontos SEO-szempontnak, amelyek alapján a keresők az oldalt alkalmasnak tarthatják a jó kulcsszavas szerepeltetésre a találati listákon. Magyarán: a minőségi tartalmú és a keresőrobotok által jól feltérképezhető és az algoritmusok értelmezését segítő keresőbarát weboldal előállítása egyszeri szakmai feladat, utólag legfeljebb finomításokra lehet szükség.

Ezzel szemben a külső webtámogatás, azaz a linkprofil felépítése és fejlesztése hosszú folyamat – és elméletileg soha nem ér véget. A gyakorlatban persze mégis fontos bizonyos időkorlátokkal számolni, de annyi bizonyos, hogy felelőtlen (vagy szélhámos) weboptimalizátor az, aki három (de inkább 4-6)  hónapnál rövidebb határidővel vállal munkát, mert kevésbé terhelt kulcsszavakkal ugyan lehetséges az első 1-2 hónapban is jó eredményt elérni, de nagy a valószínűsége annak, hogy később drámai visszaesés történik. Olyan üzleti jelentőségű kulcsszavakkal azonban, amelyekre sok találat adódik és ezért valószínűleg a konkurencia is kellőképp nagy és erős, egy SEO-projekt teljes kifutása lehetetlen 3-4 hónapnál rövidebb idő alatt – a webháttér elejét ennél rövidebb idő alatt lehetetlen biztosítani. Az sem segít, ha a szakember kétszer többet dolgozik naponta, mert, mint tudjuk, a Google erősen bünteti az erőszakos és nem-természetes módszereket, így a túlzott számú linkszám-növekedést is. No meg: a Google meglehetősen lomha állat, komótosan idexeli a periférikus weboldalakat, ráérősen lép utána az új linkeknek, így mi hiába szaporázunk, ha az érvényesítés lassúbb ütemben történik. A linkeket küldő blogon például fölösleges kétnaponta posztolni, ha a Google-robotok csak hetente jár arra. Nem túl frekventált, alacsony látogatottságú, leginkább keresőmarketing célokat szolgáló honlapok esetében két látogatási idő között akár hónapok is eltelhetnek.

Aki vállalja egy honlap kulcsszavas Google-pozíciójának a hatékony javítását, az ugyan elbíbelődhet napokig magának a honlapnak a bütykörészésén, de idejének-energiájának a döntő részét a külső linkek rendszerének a felépítésére fogja fordítani. Különösen így van ez azóta, hogy puszta linkekkel már nem mehetünk semmire: minden hivatkozás számára megfelelő szöveges hátteret is biztosítanunk kell.

Rendszerben, hálózatban kell gondolkozni

A bejövő linkek hatékonyságával foglalkozó régebbi posztomban (amelynek bizonyos aspektusai már elavultak amiatt, hogy a Google már nem teszi nyilvánossá a weblapok PageRankértékét) számos fontos tényezőt jártam körbe, de nem érintettem azt a kérdést, hogy

a külső weboldalakon elhelyezett linkek ugyan külön-külön, önállóan és egyesével mutatnak a céloldalra, és elsődleges hatásukat is ekként fejtik ki, ám összesített erejük mégsem csupán az egyes linkek erejének összegével egyenlő.

De nem ám! Illetve csak akkor, ha ezek a bejövő linkek teljesen különálló, független, elszigetelt, mondhatni magános weboldalakon helyezkednek el. Ha azonban egymással is hivatkozási vagy pláne kölcsönhivatkozási kapcsolatban vannak, akkor már valamiféle rendszert alkotnak, olyat, amelynek feltérképezhető linkhálózata van.

Nos, a linkprofil felépítését illetően az én

honlapoptimalizálási stratégiám egyik alapelve, hogy nem különálló oldalakkal operálok és nem nagy számú egyes linkekkel dolgozom, hanem minden munkámhoz külön webrendszert építek fel.

Erről másik szakmai blogomban erről részletesebben is írtam: A kreatív honlapoptimalizálás egyéni módszerei.

Ott, előbb bemutatva a rendszert képező fontosabb alkotóelemeket, magáról a rendszerbe állításról ezt írom:

Évek munkájával kifejlesztett egyéni keresőoptimalizáló stratégiám egyik alapelve, hogy nem különálló oldalakkal és az azokon elhelyezett hivatkozásokkal operálok, hanem teljes támogatói webrendszert építek. A különálló oldalak rendszerbe állítása elsősorban kulcsszavas, szöveges linkek révén történik, de eközben ügyelek arra is, hogy a rendszer alapját képező oldalak tematikus szempontból is összefüggjenek, és – amennyire lehetséges – ezekhez nem csupán linkjeik révén kapcsolódjanak a periférikus oldalak, hanem legyenek más (közvetett) kapcsolódásaik is.

A rendszer megfelelő szerkezeti felépítettsége kulcskérdés. A struktúra kidolgozása mindig a legtöbb figyelmet és körültekintést igényló munka.

Az eredeti helyen több pontba foglalva soroltam fel, szerintem a létrehozandó rendszernek milyennek kell lennie ahhoz, hogy egyfelől valóban rendszerként működjön, azaz összegezze és sokszorozza az egyes linkek erejét, másfelől ne hívja ki a Google „haragját”, ne kerüljön a manipuláció gyanújába, azaz ne adjon okot semmilyen szankcióra. (Tudjuk például, hogy a sok egyforma elemből álló nagy linkfarmok, a sokszoros oda-vissza hivatkozások vagy a ciklikus körbelinkelések szinte bizonyosan hátrasoroláshoz vezetnek – az ilyen megoldásokat érdemes messziről elkerülni.)

Ott azt írom, arra kell törekedni, hogy a számos központi és periférikus tartományból álló rendszer akkor megfelelő, ha

• egyszerre kelti a rend és a káosz benyomását.

Hogy ilyen rendszert pontosan miként kell felépíteni, azt ott nem árulom el, és egyik  legfőbb szakmai titkaimat itt sincs szándékomban kiteregetni, de az ott közölteken mégis továbblépnék egy terminus technicus alkalmazásával, merészen kijelentve, hogy a céloldal számára épített webtámogatói hálórendszernek egyfajta folyamatosan fejleszthető, befelé és kifelé korlátlanul továbbépíthető

fralkátálhálózat

mintájára kell felépülnie. A fraktál szót hallva persze ne a szabálytalan elemeket nagyon szabályosan ismétlő-nagyító-mozdító tetszetős grafikákra vagy a hópelyhek tetszetősen szimmetrikus rajzolatára gondoljunk, hanem arra, amit a nem egész számú dimenziós terekről  vagy a skálafüggetlen hálózatokról tanultunk a felsőmatematikában. Ha tanultunk…

Ha nem, akkor alkalmazhatunk olyasfajta egyszerűbb trükköket, mint amilyeneket például a szociológusok vagy közvélemény-kutatók használnak, ha tudományos hitelességgel kívánnak egy nagyobb halmazból véletlenszerű mintát venni, de ennek a véletlenszerű mintavételnek megadják a pontos szabályát, azaz a véletlenre szabályszerűséget húznak. Például: a közvéleménykutatók minden faluban a főutcán a jobbról tizenötödikként álló házba térnek be, vagy az utcán a velük nyolcadikként szembejövő embert szólítják meg. Ám ez voltaképp még nagyon primitív megközelítés: a szabály túl egyszerű, a véletlen nagyon megszabott, a megkérdezetteket összekötő vonalhálózatról egy laikus szemlélő számára is lerí, hogy nem természetes úton, hanem tudatps tervezéssel jött létre.

Most kicsit elrugaszkodva a linképítés konkrét feladatától játsszunk azonban el azzal, alkothatunk-e akaratlagosan olyan kiválasztási módot, amelyről már nem árulkodik a szabályszerűség? Valószínűleg: igen. Mondjuk azoknak a végpontoknak a hálózata már elég jól közelíti a se nem káosz, se nem rend, se nem véletlen, se nem szabály követelményét, amelyeket például egy ilyen előírással választanánk ki:

Minden faluba érkezve a falu nevében az egyes betűknek számokat feleltetünk meg (alfanumerikus megfeleltetés), még ám aszerint, hogy mikor érkeztünk a faluba: a betűk hátulról kezdve sorra az adott hónap, hét, nap, óra, perc, másodperc számát adják meg, (ha hosszabb a falunév 6 betűnél, elölről kezdjük). Az adott számokból minden betűnél kivonjuk azt a számot, amely azt mutatja, hányadik a betű az ábécében, majd hozzáadjuk azt, hogy hányadik a falunévben. Az összes kapott számot összeszorozzuk, a szorzatot elosztjuk a falu lakosainak a statisztikákban szereplő számával; az eredményből a mássalhangzóval kezdődő falunevek esetén a teraszos házak, magánhangzóval kezdődők esetén a nyilvántartott internet előfizetők számát vonjuk ki. Az így kapott N szám mutatja, hanyadik szembejövőnek kell feltennünk kutatásunk kérdéseit.

Látszatra ez már „durvább” akár a természetes véletlennél is. Pedig a szabály nagyon is benne van. De ezt már talán a Google gépi intelligenciája is csak megfelelően nagy minta esetében venné észre :)

A linkprofil építésére használt bázis nagysága

Nyilvánvaló, hogy ha mindössze húsz saját oldallal rendelkezünk, nem tudunk fraktálhálózatot építeni, mert egyszerűen nincsen elég variációs lehetőségünk. Ám képzeljük el, hogy egy SEO-projektben speciálisan a munka kedvéért építünk 20 darab tematikus bázisoldalt és indítottunk 2 új tematikus blogot, emellett rendelkezésünkre áll 60 régebbi blog, egyenként néhány száz vagy akár ezer bejegyzéssel, továbbá 8-10 ezer (!) statikus oldal. Minden egyes URL esetében eldönthetjük: mit linkelünk a hozzá tartozó weboldalról: magát a céloldalt; annak valamelyik aloldalát; saját bázisoldalunkat; valamelyik blogunkat; valamelyik blogunk valamelyik posztját; egy statikus perifériaoldalt; illetve: melyik olyan oldalt linkeljük, amely a fenti oldalakra mutató linkek valamelyikét tartalmazza… Létrejönnek az első szintű hivatkozásokat linkelő másodlagos, harmadlagos stb. linkek, kirajzolódik a linkprofil gyönyörű fraktálhálózata. Mindenki örül.