Villanyspenót – hálózati irodalomtörténet

A villanyspenot.hu honlap jelenleg nem elérhető, a weboldal nem töltődik be (2014. október)
villanyspenótA Digitális Akadémia óta az utóbbi évek egyik legjelentősebb „netirodalmi” fejlesztésének gondolom a hálózati irodalomtörténeti kézikönyv, a VillanySpenót elindítását. A nagyszerű kezdeményezésről az Élet és Irodalom eheti számában olvashatni a projekt egyik vezetőjének, Horváth Ivánnak a részletes cikkét, ez sajnos a neten csak a jövő héttől lesz elérhető (majd frissítésként belinkelem), addig is a FigyelőNet cikkéből értesülhetünk a „szabad irodalomtörténet” indulásáról és néhány fontos jellegzetességéről. De többet tudhatunk meg róla, ha egyenesen a VillanySpenót oldalát (<< a link nem működik, véglegesen töröltem, 2016) keressük fel (bár a cikkben nincs link, azért könnyű megtalálni), és ott tájékozódunk mibenlétéről, működéséről. A lényeg pedig nagyjából a következő:

A VillanySpenót alapját a Szegedy-Maszák Mihály szerkesztésében 2007-ben megjelent A magyar irodalom történetei c. háromkötetes mű alkotja. Ezt nevezi a szakmai zsargon Neospenótnak annak okán, hogy elődje, a Sőtér István szerkesztette hatkötetes A magyar irodalom története védőborítójának színe miatt a Spenót becenevet kapta. (Az FN cikke az elején tévesen egyébként ez utóbbi digitalizált változataként említi a tárgyalt projektet, hogy aztán a következő bekezdésben mégis a Szegedy-Maszák-félét nevezze meg kiindulópontnak).

Nos, a hálózati kézikönyv egyfelől digitális formában tartalmazza a Neospenót teljes anyagát annak lezárt, könyvben megjelent alakjában. Másfelől ugyanezeket a fejezeteket közreadja aktualizált, szerkesztett és szerkeszthető, továbbírható és kiegészíthető formában. Harmadrészt módot ad további fejezetek megírására és feltöltésére. Ezen felül lehetőség van összefoglalók, „puskák”, kiegészítő jegyzetek, hivatkozások készítésére és közreadására. A dolog lényege tehát voltaképp az, hogy míg a könyv „betelt”, lezárt, addig a hálózati könyv gyakorlatilag korlátlanul fejleszthető – és ebbe a munkába a közreműködők sokkal szélesebb tábora vonható be, semmint egy hagyományos szerkesztőségi műhelymunka során.

A rendszer, bár külső megjelenésében is emlékeztet rá, mégsem teljesen úgy működik, mint a Wikipédia. Regisztráció után sem lehet azonnal belebabrálni a cikkekbe, nem lehet „csak úgy” új anyagokat feltölteni. Minden olvasói hozzájárulásnak előbb túl kell jutnia a szerkesztők szűrőjén – amit én helyesnek is tartok. (Különbözik a rendszer a Wikitől abban is, hogy minden fejezet, szócikk, kiegészítés szerzői névvel jelenik meg.) Mindez persze részben megkérdőjelezi a hálózati kézikönyv „szabad” voltát – de hát a szabadságnak is vannak fokozatai, és hogy egy ilyen projekt bármilyen lezárt könyvnél ezerszer szabadabb, abban senki sem kételkedhet. Nyitott és szabad abban a tekintetben is, hogy a legkülönbözőbb értelmezéseknek és értékeléseknek teret adhat.

Végül egy remek technikai „szolgáltatás”: a rendszer bármelyik cikke egyetlen kattintással PDF-formátumúvá alakítható – ez nagy segítség azoknak, akik más adathordozóra, más olvasóba kívánják áttölteni az anyagot – netán elvetemültségükben ki is akarják nyomtatni.


A fentiek alapján szócikket készítettem a Wikipédián (frissítés: 2014-ben is elérhető): Villanyspenót.


Frissítés 2011 májusában:

Örömömre a Villanyspenót címen futó internetes irodalomtudományi projektum (folyamatosan új tartalmakkal bővülő hálózati kézikönyv) rendszerébe felkerült A generációváltás elmarad c. dolgozatom. A 2000-ben keletkezett írásban dióhéjban igyekeztem összefoglalni a kárpátaljai magyar irodalom akkori helyzetét. Az adatok jó része elavult és értelemszerűen számos újabb fejlemény sem kerülhetett bele a kis tanulmányba, ezért most kértem is a szerkesztőket, hogy a megírás dátumát legyenek szívesek feltüntetni a közlemény alatt.

Most utólag elolvasva a szövegemet újra átfutottak rajtam azok az reflexek, érzések és gondolatok, amelyek oly hosszú éveken át uralták a lelkivilágomat. Felidéződött az akkori sokszor ismétlődő kényszer, s eredménye: a gyötrelmes szembenézés irodalmunk hiányosságaival, ellentmondásaival, gyakran teljesen kilátástalannak látszó helyzetével. Néhány évvel később, 2003 táján aztán nagyjából le is számoltam ezzel a témával. Annyi hamis vád és igaztalan támadás ért az írásaim, előadásaim és az irodalmiságot helybéli kollégáimtól eltérően értelmező felfogásom miatt, hogy belekeseredtem az ügybe, s felhagytam azzal, hogy irodalmunkkal szakmai szinten foglalkozzam. Egyszersmind irodalmi életünkből is (úgy tűnik: véglegesen) kihátráltam (igaz, ebben az engem kitaszigálók nagy segítségemre voltak).

De teljes mégsem lehetett a szakítás: nem túl sűrűn és redukált érdeklődéssel, de kívülállóként szemem sarkából most is figyelgetem, mi történik. Erre újabban leginkább a Csordás Lászlóval folyó levelezésem okán kerül sor. Legutóbb például irodalmunk sürgős modernizációjának a szükségességét említette és azt, szeretne újra mindenkit belevonni a párbeszédbe. Nem igazán tudtam biztatni, így válaszolván:

…mindarra, ami itt irodalom és magyar kultúra címén működik, én most már hosszú ideje – jószerével kívülállóként – igencsak gyanakvó szemmel nézek, így nehéz lenne azzal bíztatnom téged, hogy értelme van erőfeszítéseidnek. Én cirka húsz évemet öltem bele – és az eredmény értéke igencsak kérdéses. Még azt is megkockáztatom, hogy nagyjából hiábavaló volt az égész, JA-stúdióstul, Hatodik és Pánsípostul. Őszintén kívánom, hogy a ti nemzedéketek többre jusson, de ahogy ezt már többször leírtam, egyelőre nem igazán látom azokat az alkotókat, akik valamiféle áttörést véghezvihetnének. Igaz, jó ideje csak bele-beleolvasok a friss termésekbe, de talán van annyi rutinom, hogy észrevenném, ami észrevehető.

A vitatható eredmény ellenére azonban egyáltalán nem bánom annak a húsz évnek az erőfeszítéseit. Hisz nem kényszerből, hanem nagy-nagy lelkesedésből csináltam, jó volt nekem, s talán elég sokak vannak, akiknek a kisebb-nagyobb sikerei akkor alapozódtak meg. Ki-ki annyira vitte, amennyire tehetsége predesztinálta, az én szerepem annyi volt, hogy a lehetőségek tágításában és megteremtésében legjobb tudásom szerint gőzérővel részt vettem. Hogy teremtettük-e felvállalható és követhető hagyományt, azt nem tudom. Szerintem inkább nem, mint igen. Gyökeres újításra sokkal inkább szükség lett volna, mint folytatásra. Erre jó esély látszott a 90-es évektől – „Csékáék” -, őket is teljes erővel támogattam, hogy mi lett a végeredmény, jól tudod. A modernizációs kísérlet távoztukkal megszakadt.

Hogy a jelen helyzetben ki és hogyan vihetne végre eredményesebb modernizációt, azt nem tudom, kezdeményeit nem látom. Inkább csak az ezt hátráltató erőket érzékelem így kívülről.

Párbeszéd. Ebben kétkedő vagyok, ha érdemire gondolsz. Az ősbölények nem érdekeltek abban, hogy mindaz, amire életüket tették, párbeszéd tárgya legyen. Merthogy az kételyeket is támaszthatna. Megerősítést várnak, nem kínos kérdéseket. A fiatalok részéről pedig (egyelőre) nem is látok senkit, aki ősbölénységüket akár saját művekkel, akár gyökeresen más irodalom-felfogással párbeszédbe kényszeríthetné. Ki párbeszéljen és kivel? Azok egymással, akik lényegében egyetértenek? Hol van az opponens? (…)

Mindezzel együtt nem tudom megmondani, előbbre tartunk-e, mint 2000-ben. Bizonyos tekintetben feltétlenül: újra lett a kárpátaljai íróknak saját folyóirata, a Kárpáti Igaz Szónak újra van kulturális (immáron önálló) melléklete {2014: azóta újra nincs, mi több, teljesen provinciális pártlappá züllött a KISZó}, jelentkeztek publikáló fiatalok, többüknek könyvük is jelent meg, született egy monográfia és napvilágot látnak könyvkritikák is, hosszú pangás után újra élénknek mondható irodalmi élet folyik – ez mindenképpen kedvezőbb annál a képnél, amelyet tizenegy éve festettem.  A minőség terén és annak a fránya modernizációnak az irányában azonban – a kevés kivételtől eltekintve – nem érzékelek érdemi elmozdulást. De mivel alapvetően másfelé fordult a figyelmem, lehet, hogy nem pontosak a meglátásaim. Újabb elmerülésre azonban nem vállalkozom, maradok léha kívülállónak.


nem-talalhato-villanyspenot

A Villanyspenót.Hu jelenleg nem elérhető

 Frissítés: 2014. október

A Villanyspenót.Hu nem működik

A honlap jelenleg nem elérhető, nem található, nem lehet megnyitni. Erről úgy értesültem, hogy valaki nekem küldött üzenetet, mintha én lennék a Spenót működtetője. Nyilván az tévesztette meg a böngészőt, hogy a projekt nevére keresve az én bejegyzésemet találta a Googleban  Wiki utáni első találatnak. – A működés leállása (vagy megszűnése) miatt persze az én tanulmányocskám sem érhető el a Spenótban, így elhelyeztem nagyon lassan épülő saját szövegarchívumomban:

Villanyspenót – online irodalomtörténeti kézikönyv

Villanyspenot.hu: hálózati irodalomtörténet, online digitális kézikönyv, internetes bölcsészeti projektum. A honlap jelenleg nem érhető el, nem működik. Szegedi-Maszák Mihály alapította, e-book, irodalomtörténet, irodalom, weboldal keresőoptimalizálás és kulcsszavas linképítés, online, hu, bölcsész, ELTE egyetemi projekt, Szegedy-Maszák, Horváth Iván

Ad: magyar irodalom kárpátalján

Az említett, jelenleg a Spenót elérhetetlensége miatt ott nem olvasható kistanulmányban természetesen szót ejtettem az előzményekről is, ezzel kezdve:

Szóljunk elsőül és külön is a mai napig legnagyobb hatású és a magyar nyelvterület valamennyi régiójában jól ismert Kovács Vilmosról (1927–1977), aki előbb versesköteteivel hívta fel magára az olvasók és a szakma figyelmét, majd 1965-ben megjelent, a kárpátaljai magyarság sorsregényének nevezett Holnap is élünk című, a forgalomból azonnal ki is vont könyvével a hivatalos kultúrpolitika haragját is „kiérdemelte”. Utolsó verseskötete Csillagírás címmel 1968-ban jelent meg életében; az elmúlt évtizedben regényét újra kiadták és műveiből több válogatást is megjelentettek.

Címke , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.