Google 10: Ungvár és Ukrajna

karpatalja-netMég nincsen egy éve annak, hogy bejegyeztettem a www.kárpátalja.net ékezetes domain-nevet. Hogy pontosan mit is kezdek majd vele, azt csak részben tudtam. Volt egy nagyon konkrét és egy bizonytalan elképzelésem. A csak nagyjából körvonalazott abban állt, hogy valamiféle gyűjtőhelyet építek majd alá. Számos Kárpátalja és Ungvár témájú weboldalam volt addig is, gondoltam, jó lesz ez egyfajta főbejáratnak hozzájuk. Ennél sokkal határozottabb volt a szándékom, hogy olyan webhelyet építsek, amely a számomra fontos kulcsszavakkal a Google első oldalára felverekedheti magát. Illetve persze nem ő magát fogja oda felverekedni, hanem az én optimalizációs munkám repíti majd magasba. El is kezdtem összehordani a szájtra a másutt fent lévő anyagaim ajánlóit – aztán rájöttem, nem lesz ez így jó. Keresőapánk az eredeti tartalmat sokkal jobban értékeli, mint a más oldalakról ajánlóként bemásolt bekezdéseket. Új oldal, új tartalom – fogalmazódott meg. És elég komoly munkával szépen lassan elkészült előbb a főoldal, aztán pár aloldal is. Komoly figyelmet fordítottam a keresőszempontokra, azaz igyekeztem azt a 20-25 főbb Google-kritériumot betartani, amelyek alapján a keresőrobotok egy weblapot egyfelől keresőbarátnak tekintenek, másfelől a megfelelő információcellákban talált tartalom alapján eldöntik, az adott témát illetően relevánsnak tekinthető-e a honlap tartalma. A második munkafázisban aztán a külső linkelést is elkezdtem, de persze úgy, ahogy ezt az utóbbi időben végezni szoktam: igen pontosan elgondolt koncepció alapján, amelynek végcélja persze az, hogy weboldalam a kulcsszavas találati listáknak valamely élpozícióját elfoglalja, de maga a munka nem közvetlenül erre irányul, hanem arra, hogy tartalmi alapú, egymással információs kontextusban álló weboldalak rendszere jöjjön létre, amely a koncentráltan kulcsszavas linképítés megkerülésével is élre juttatja a támogatott honlapot.

magyar-ungvarNos, ez megtörtént. Hogy pontosan hogyan és miként, az legyen az én legféltettebb szakmai titkon, de egy részeredményt megmutatok. A jó kulcsszavas helyezést úgy érem el, hogy az oldalamat alkalmassá teszem arra: egyes keresőkérdésekre már a találati listán válasz adjon. A hány magyar él Ungváron? (vagy más szórendű kérdésre) a honlapom már a Google-listán választ ad, akár meg se kell nyitni. Ez az oldal olvasottsága szempontjából nem túl kedvező, a Google azonban kifejezetten értékeli az adekvát választ így megadó oldalakat, és „hálából” a szóba jöhető kulcsszóra nézve is előre sorolja a találatok között. Vannak más eljárásaim is arra nézve, hogy a nagy számú közvetlen kulcsszavas linképítést el lehessen kerülni – ezt ugyanis a Google újabban nem nézi jó szemmel, és ha túlságosan céltudatos és kulcsszó-orientált az optimalizálás, annak büntetés, hátrasorolás lesz a vége. A linképítő cikk folytatódik

Share

Hogyan legyek első a Google-ban?

Ez blogom indító cikke. A friss bejegyzések a jobb sávról nyithatók meg >>

google első oldal, első 10

Keresőbarát honlappal és bölcs linképítéssel kerülhetsz a Google első oldalára

Hogy kerüljek a Google első oldalára?

Csak lassan a testtel… :) Az első helyre vagy első oldalra kerülés nem megy sem könnyen, sem gyorsan. Bizony meg kell dolgoznod érte alaposan – és hosszú időn át! Ez még akkor is így van, ha nincsen különösebben erős konkurencia arra a kulcsszóra, mellyel első szeretnél lenni. Ám ha ráadásul sok erős honlap sorakozik a lista élén, azokat megelőzni egyáltalán nem könnyű feladat. Komoly munka vár rád!

Kezdjük azzal: milyen a honlapod? Vajon keresőbarát?

Azt kérdezed, mi az, hogy keresőbarát? Hát igen, alighanem azzal kell kezdened, hogy megtanulod, milyen az a weboldal, amelyet a Google „szeret”. Pontosabban fogalmazva: milyen értékelési elvárásokat támaszt a Nagy Kereső minden honlappal szemben. Ha ezek nem teljesülnek, nincs sok esélyed arra, hogy az élre törj a találati ranglistán.

1. A honlap formai és tartalmi optimalizálása

Amit a honlapoddal tenni kell, azok nagyrészt jól konkretizálható szakmai fogások és főleg az oldalad formai jegyeire vonatkoznak. Elég sok van belőlük még akkor is, ha csak a legfontosabbakra koncentrálsz. Tudnod kell:

  • honlapod akkor számíthat sikerre, ha eleget tesz 7-8 nagyon fontos Google-elvárásnak, plusz még legalább ugyanennyinek abból a 20-25-ből, amelyek szintén jelentős szerepet játszanak a találatok rangsorolásában

Azt kérdezed, hogy konkrétan melyek ezek az elvárások? Néhányat felsorolok az alább ajánlott oldalaimon, de tudnod kell, hogy ezeknek a fogásoknak az alkalmazását én sok évi tanulással és tapasztalatszerzéssel sajátítottam el, ne lepődj meg, ha egy részét nem érted, más részét meg nem tudod elvégezni… Illetve ha el is végzed, nem hoz azonnal eredményt. Az optimalizálás komplex tevékenység, nagyon sok mindenre kell egyszerre figyelni és a részfeladatok teljesítését össze kell hangolni.

Mondjuk, hogy formai szempontból sikerült keresőbarát weboldalt készítened: Megfelelő hosszúságú az oldal neve, leírása, jól adtad meg a kulcsszavakat, értelmezhető szavakból állnak a belső oldalak URL-címei, logikus a könyvtárak felépítése és azokban a fájlok elhelyezkedése, jó a menü felépítése, nincsenek sem elérhetetlen, sem ismétlődő, sem tartalom saját nélküli  oldalak a rendszerben, minden belső oldal kapott megfelelő saját nevet, leírást, készítettél oldaltérképet és eligazítottad a keresőrobotokat, mit szkenneljenek és mit ne, elláttad a képeket helyettesítő szöveggel, okosan használtad a belső és kifelé mutató linkeket, nem használtál olyanak elemeket, amelyek nehezítik az oldal lehívását, értelmezését, a szövegek leolvasását, mindehhez ráadásul mobilbarát sablont használtál – elégedett is lehetnél.

Mindez nagyon fontos, de sajnos nem elegendő, mert a formánál is fontosabb a tartalom. Hiába teszel eleget a Google formai elvárásainak, hiába tartasz be minden szakmai tanácsot:

  • ha nincs a weblapodon elegendő mennyiségű és megfelelő minőségű (azaz értékes) szöveg,  akkor hiába a formai megfelelés, sajnos nem fogsz az élre kerülni
  • a teendő tehát olyan honlap kialakítása, amelyik  tartalmas, értékes és mások által is fontosnak tartott ismereteket közöl, információkban gazdag és megfogalmazása egyedi (nem másolt!)
  • mindezen felül még az is szükséges, hogy a honlaptartalom releváns legyen a saját témájában (hogy ezen mi értendő, több helyen is igyekeztem elmagyarázni: Tartalmi relevancia és releváns kontextus; illetve: Mi a tartalmi relevancia? – releváns honlaptartalom)

Ha mind a formai, mind a tartalmi elvárásoknak eleget tettél, akkor sem dőlhetsz hátra. Amit elvégeztél, az még mindig csak a munka kisebbik fele!

A honlap tartalmi és formai optimalizálásánál is nehezebb és több kitartást követelő feladat a külső webtámogatás, a linkprofil felépítése, azaz a linképítés.

2.  A linkprofil felépítése

Ugyanis: Hiába készítesz valamely témában releváns honlapot, hiába teszed keresőbaráttá: a Google elismerését csak akkor szerzi meg az oldalad, ha hiteles terelőtáblák irányítják rá a figyelmét.

Ezek a terelőtáblák a nagy internetes sztrádán pedig nem egyebek, mint a más helyekről történő hivatkozások, azaz a bejövő linkek (külső linkek, visszamutató linkek, backlinks). Az pedig külön fejezet a keresőoptimalizálás vaskos kézikönyvében, hogy milyennek kell lennie a jó linkhálózatnak, hogyan kell a kulcsszavas hivatkozások rendszerét kiépíteni ahhoz, hogy az a bizonyos Google első hely reálissá váljon. Röviden megragadva a lényeget: amit erről mindenképpen  tudnod kell:

  • honlapod azon a réven előzheti meg konkurenseidet, hogy több és jobb minőségű külső webhely hivatkozik a te oldalara, mint másokéra
  • a teendő: több száz vagy inkább több ezer releváns külső linkkel terelni a Google figyelmét a honlapodra
  • mindezt úgy, hogy a linkszaporítás ne legyen sem erőszakos, sem egyoldalú, sem manipuilatív módon kulcsszavas

Vigyázat: nem véletlenül beszélek minőségi és releváns linkekről! Ne az ilyen-olyan linkkatalógusokból, fórumokból, hirdetési szájtokról és értéktelen gagyi oldalakról kapjál linkeket! Az ilyenek többet ártanak, mint használnak. (Nem cselekszel okosan, ha elkezded szájtodat mindenhová regisztrálni, ahová csak lehet!)

  • a linképítéshez jó minőségű, magasra értékelt és lehetőleg a saját honlapoddal tartalmi összefüggésbe hozható weboldalakat, blogokat, szakmai szájtokat vegyél igénybe

Nem állnak ilyenek a rendelkezésedre? Építsed meg őket!

Túl nagy a feladat? Meglehet, de talán érdemes elindulni az úton, amely a kreatív linképítés elsajátításához és alkalmazásához vezet. Ehhez bizony egy kisebb webuniverzumot kell felépítened. Ha rendelkezni fogsz ilyennel, akkor jól fejleszthető bázisod is lesz a linképítő munkához.

A hogyan és miért? összefüggéseiről készítettem ehhez a nagy munkához egy kis segítséget:

A linképítő cikk folytatódik

Share

Építs keresőbarát webet!

Amióta a Nagy Google filozófiájában paradigmaváltás történt és amióta a kulcsszavas keresőoptimalizálás lépésről lépésre nehezebbé vált, a legnagyobb problémát az okozza, hogy honnan, milyen honlapról linkeljük a támogatott céloldalt. Számos olyan weboldal kínálhat erre lehetőséget, amelyre jobb nem is gondolni: azt eddig is tudtuk, hogy többet árthatunk, mint használhatunk, ha gyenge minőségű szájtokról hivatkozunk a optimalizált honlapra, de az korábban ritkán okozott gondot, ha linket küldő webhely jó minőségű volt – épp  csak témája esett messze a támogatni kívánt honlapétól. Ha erős, jó minőségű, keresőbarát weboldalról jött a kulcsszavas link, az nyerő lett akkor is, ha a linkkapcsolatba került két webegységnek egyébként tartalmilag semmi köze sem volt egymáshoz: a sok erős külső link szépen felhúzta a Google első oldalára favoritunkat.

Ezt most már nem működik. Ha a Nagy Nyomkereső nem talál értelmezhető összefüggést, tartalmi kapcsolatot a küldő és a fogadó weblap között, akkor manipulációt gyanít és a vágyott helyezés-javítás elmarad.

Igen ám: de hogyan férjünk hozzá csupa olyan oldalhoz, amelyek tartalma a védencünkre nézve releváns? A szakmai linkkatalógusok száma véges, és tudjuk, hogy ezzel is csínján kell bánni. Linkcsere? Tudjuk, hogy nagy számban életveszélyes, káros az oda-vissza linkelés.

Akkor hát? Nincs más mód: saját webrendszer kell építeni. Évekig tartó szorgos munkával megteheted. Építs százszámra keresőbarát weboldalakat, optimalizáld őket évekig. Aztán, ha elvállaltál egy munkát, teljenek azzal hónapjaid, hogy rád bízott honlap jellegét rálényegíted saját weblapjaidra: így létesül kapcsolat a támogató és a támogatott webegységek között. Ha ezzel készen vagy, bátran kiteheted a kulcsszavas linket. Ugye gyerekjáték?!

Share

A weboptimalizálás komlexicitása

Amilyen ütemben válik a Google keresőalgoritmusa egyre hasonlatosabbá a mesterséges intelligenciához (hovatovább valóban megérteni látszik kérdéseinket), ugyanolyan ütemben, sőt, inkább előre lépve kell a keresőoptimalizálást végző szakembereknek a munkamódszereiket fejleszteniük. Egyértelmű, hogy ma már értelmetlen külön tárgyalni a honlap tartalmára vonatkozó optimalizálást és külön a külső linképítő munkát, illetve külön a mindkettőtől eltérő eljárásokat (pl. a közösségi oldalakkal való összekapcsolódás).

Mindezeket komplex egységben kell látnunk. Eközben persze tisztában lehetünk az egyes részágazatok sajátosságaival, ismernünk kell külön a tartalomoptimalizálás minden trükkjét és pontosan tudnunk kell, mitől is lesz egy oldal keresőbarát, információtartalma mitől lesz releváns, és külön tisztában kell lennünk a linkhálózat építésével szembeni összes tilalommal és elvárással, mégis: a folyamat egészét át kell látnunk és azon egységében kell értelmeznünk, miközben talán leghelyesebb weboptimalizálásnak nevezni az eljárások összességét, hiszen egymással igen jól összehangolt munkamenetekben optimalizáljuk a célba vett webhely tartalmát és a vele kapcsolatba kerülő webkörnyezetet. Minél jobban sikerül ezeket egymásnak megfeleltetni kedvenc keresőnk lefektetett és titkolt preferenciái szerint – annál nagyobb esélyünk van kedvező helyezést tartósan elérni, azaz keresőoptimalizálással az első Google oldalra felkerülni.

Ez gyakran megnehezíti az ügyfelekkel történő egyeztetést. Érkezik a megkeresés: itt van ez a webáruház, fel kellene nyomni az első 10-be. Mennyi pénz, mennyi idő? – Ha ilyen egyszerű lenne! A linképítő cikk folytatódik

Share

Weboptimalizálás a Google Pingvin és Kolibri után

Mivel a szerzői jog terén támadt viták miatt blogunk egyelőre nem ismertetheti a tervezett részletességgel Dr. Kállay O. Béla elméleti kutatásainak az eredményeit (metatézisek) és nem mutathatjuk be kellő alapossággal ezek gyakorlati alkalmazásának mikéntjét (transzmutációk) sem, azaz lényegében el kell tekintenünk a SEO-Arvisura bemutatásától, így egyelőre más jellegű posztokkal jelentkezünk, jellemezve például azt, hogy a Nagy Kereső új filozófiájának a gyakorlati életbe lépése óta a weblap optimalizálás milyen módszerei alkalmazhatók a Google-helyezések javítására.

A Google új filozófiája

a keresési preferencia mint üzletet befolyásoló tényező

A piacvezetővé vált nagy keresőprogram az utóbbi években a világháló és az online digitális univerzum egyik legmeghatározóbb üzleti szereplőjévé vált. Minden más konkurens résztvevő fölé az emelte, hogy a kereső-piac monopolhelyzetű teljhatalmú urává vált. Mint ismeretes, a weben indított keresések 95 %-a ma a Google rendszerén belül realizálódik, így minden egyes keres-talál-kattint interakció (amelyről terveink szerint Dr. Kállay kutatási eredményei alapján számoltunk volna be, mint „a keresés alapfokáról) voltaképp a Google erejét és értékét növeli.

Annak, hogy egyes kulcsszavas keresések után mely honlapok kerülnek a találati lista élére, óriási lett a jelentősége. Ezen a réven a Google nem csupán az interneten zajló kereskedés fő befolyásoló erejévé és – tegyük hozzá: – haszonélvezőjévé vált, hanem az interneten indított, de a fizikai valóságban lezajló üzleti akciókban is döntő szerephez jutott attól, hogy kedvező helyzetbe éppen a Google keresési preferenciáinak leginkább megfelelő honlapok mögött álló cégek kerültek.

Ha egy cég például a magyaroknak a Kárpát-medencébe való bejövetelének az emlékművéhez szervez utazásokat, akkor a helyszín iránt érdeklődő ügyfeleinek egy részét úgy tudja megszerezni, ha rendelkezik olyan honlappal, amely például arra a kérdésre, hogy hány kilométerre van a vereckei honfoglalási emlékmű, az első Google-talál pozíciójába kerülve pontos választ tud adni. De mit is kell tenni ahhoz, hogy valamely weblap egyfelől ilyen Google-pozíciót szerezzen, másfelől az a tulajdonsága, hogy tartalmazza a jó választ, előtérbe kerüljön?

a Google-szempontjai szerinti optimalizálás

Hogy mely honlapok szerepelhetnek valamely kulcsszóval vagy hosszabb keresőkérdéssel a találatok közt az 1., 2., 3.  stb. helyen, azt ma már döntő mértékben a Google algoritmusának való megfelelés dönti el. Könnyű belátnunk, a keresőprogramot működtető cég abban érdekelt, hogy az élen olyan weboldalak álljanak, amelyek a felhasználók igényeinek a legmegfelelőbb módon tesznek eleget. Ha sok egyenrangú vagy közel azonos értékű honlap létezik, ezek közül az fog a topon szerepelni, amelyik a Google speciális és igen komplex szempontrendszerének a leginkább megfelel. A kritériumokról sokaknak van elképzelése, ezek egy része a gyakorlati pasztalatok alapján ki is sakkozható, de a pontosan definiált szempontokat a Google belső emberein kívül senki sem ismeri kellő mértékben, inkább csak a megfigyelések, a honlapokkal elért kudarcok és sikerek alapján lehet visszakövetkeztetni arra, melyek a tényleges  elvárások.

Eddig ez rendben is lenne. A linképítő cikk folytatódik

Share

A Google-Pingvin szárnya alatt

google-pingvinA Google Pingvin személyes védelme alá vette a kreatív keresőoptimalizálás módszereit. Miközben a 2013 május 22-én indított második nagy algoritmus-frissítés (elterjedt nevén Google Penguin 2.0 Algorithm Update) többszöri lefuttatása gyakorlatilag fenekestül felforgatta a hosszú ideje nagyjából beállt helyezési listákat, s miközben kiderült, hogy amit a Pingvin 1.0 2012-es áprilisi élesítése nem ért el, azt most az újraröptetett madár véghezvitte, aközben nyilvánvalóvá vált, hogy a kreatív linképítési eljárásokkal és az általunk kidolgozott arvisura seo-módszerrel optimalizált weboldalak nem elszenvedői, hanem sokkal inkább kedvezményezettjei lettek a nagy átrendeződésnek, igazolva ezzel a weboptimalizáció speciális metódusainak maximális létjogosultságát a Gogle-helyezések javításában. (Ennek köszönhető, hogy egyik favorit-oldalunk a linképítés és google keresőoptimalizálás kulcskifejezéssel a találati lista élmezőnyébe került.)

Miről is van szó?

Leginkább arról, hogy a Google üzleti érdekeit egyre inkább sértette a keresőoptimalizálás (Search Engine Optimization = SEO) mind szélesebb körű elterjedése. A Goole fizetett szolgáltatása (AdWord) helyett igen sokan választották a kölcséghatékonyabb SEO-t, s egyre több cég és szakember szakosodott arra, hogy elfogadható sikerdíj vagy havi munkadíj mellett a legkülönbözőbb üzleti honlapokat a találati listák élére juttassa akkor is, ha maga az oldal gyengébb volt a konkurens szájtoknál. A piacot hovatovább nem az tudta megszerezni, aki igényesen felépített és számos elvárásnak megfelelő honlapon kínálta szolgáltatást, áruját, információját – hanem az, aki ügyesebben optimalizált optimalizáltatott. A minőségi SEO-munkához ugyan eddig is kellett jókora szaktudás, meg kellett megfelelően kiterjedt webes háttér – de ezek teljes vagy részéleges hiányában is lehetett látványos eredményeket elérni. A keresőoptimalizálásban számos olyan rutineljárás alakult ki, amelynek mechanikus végrehajtására akár egy ráérő titkárnő is képes volt, ha megkapta a szükséges instanciákat.

Igen, leginkább a link-katalógusokba való esztelen regisztrálás módszeréről beszélek. Cégek sokasága tett üzleti ajánlatot arra nézve, hogy 1-2-3 hónap alatt több száz (esetenként akár ezres nagyságrendű) külső linket szereznek az oldal számára, s ezek szárnyán majd a támogatott honlap egy fontos keresőszóra nézve egyenesen a Google top 10-be röppen akár 150. helyről. ÉS VALÓBAN! Csak annyi kellett hozzá, hogy valaki heteken át napi 8 órában mást se tegyen, csak a legkülönfélébb linkgyűjtő helyekre ajánlja be a céloldal linkjét. Még az se jelentett gondot, ha bizonyos százalékban a megkeresett oldalak visszautasították a link elhelyezését, mert a nagy számok törvénye alapján a felkerült linkek száma mégis bámulatos gyorsasággal növekedni volt képes – a céloldal pedig vágtatott előre a listán.

Voltak más módszerek is: saját linkfarmok építésétől a spamblogok indításán át a szorgos spam-kommentelésig. Sokáig lehetett trükközni körbelinkelésekkel, link-piramisok építésével, csali-kulcsszavakkal, generált tartalmakkal…

Az ilyen és ehhez hasonló eljárásokat a Google eleve tilalmasnak tekintette és büntette – de a szűrés nem volt eléggé hatékony. Aztán jött a Panda és Pingvin… Az utóbbi indításakor 2012 áprilisában szabályos pánikhangulat tört ki: évek óta listavezető oldalak tűntek el a találati listák éléről. Névleg a tiltólistára került linképítési eljárások alkalmazása miatt. Ezek között szerepelt a katalógusokban való túlzott szereplés, a nem-természetes gyorsaságú link-szaporodás, az egyoldalú optimalizálás, a túl sok azonos anchor-text, a spam-hátterű linképítés…

Kiderült azonban, hogy az új algoritmus közel sem hibátlan, mert áldozatául esett számtalan fontos tartalmú igényes webhely, s helyette feljöttek az információszegény, rossz minőségű oldalak – csak azért, mert előbbieket nem a legtisztább módszerekkel optimalizálták, utóbbiak viszont e tekintetben makulátlanok voltak. Igen ám, de ha a valóban fontos infók nincsenek ott a listák élén, akkor a felhasználó bosszankodik… Ilyen változás tehát nem szolgálhatta a Google érdekeit. Ha a Pingvin vérengzése a nagy kereső a presztízsének a csökkenését vagy pláne a piaci részesedés apadását eredményezi, az nagyobb kárt okos, semmint ha az Adwords fizetett szolgáltatása helyett a honlaptulajdonosok továbbra is az optimalizálást választják.

Lépni kellett tehát. Az algoritmus kisebb finomításainak elvégzése és lefuttatása után jött az újabb nagy dobás, a Penguin 2.0 néven ismertté vált frissítés.

És újra a feje tetejére állt minden.

Számos szakcikk, vélekedés, elemzés, beszámoló jelent meg arról, mit is büntet a Pingvin Kettő. Szerintem ezek többsége találgatás, tippelés, jó esetben valószínűsítés. Úgy vélem, az eddig is nyilvánvalóan tiltólistás eljárásokon túl a konkrétumokat igen nehéz megragadni, számos eljárásról nem lehet biztosan állítani sem azt, hogy kerülendő, sem azt, hogy bátran alkalmazható. Ezúttal, úgy érzem, nem a részletekben lakik az ördög, hanem a lényeget kell megragadni. Ez pedig a következő.

A Google Pingvin 2.0 érvénybe lépése óta egyértelműen azok a webhelyek kerültek helyzeti előnybe, amelyek nem csupán saját tartalmi vonatkozásukban relevánsak egy-egy adott témát illetően, hanem

  1. a weboldal releváns tartalma egyedi szövegezésben jelenik meg
  2. a honlapot tartalmi alapú linképítéssel támogatják

No de mi az a tartalmi alapú linképítés?

Lényegében az a kreatív (ha tetszik: irodalmi) linképítés, amelynek a módszereit én évek hosszú során kidolgoztam és hosszabb ideje sikeresen alkalmazom.

Ennek jellegzetességeiről fognak szólni következő bejegyzéseim.


A Google Pingvin 2.0 és a kreatív linképítés

A Google Penguin Algorithm Update 2012-ben lényegében érvénytelenítette a keresőoptimalizálás (seo) korábban jól bevált módszereit, ám eredményei magára a Google-ra nézve is veszélyt rejtettek. Ennek kiküszöbölésére dolgozták ki a Pingvin 2.0 néven ismertté vált algoritmust, amely a tartalmi alapú szempontokat helyezte előtérbe az weboldalak megítélése és a link építés terén.

Google, Pingvin, Penguin, algoritmus, algorithm, update, 2012, 2013, keresőoptimalizálás, linképítés, frissítés, releváns tartalom – A Pingvin 2 a korábbi verzió Google-ra nézve is veszélyt rejtő hibáit küszöböli ki és a tartalmi alapú keresőoptimalizálást és linképítést támogatja.

 

Share

Google-identitás

Te is végrehajthatod az alábbi, igen egyszerű, de roppant tanulságos kísérletet.

Ha a Google keresőbe bepötyögöd azt, hogy Google, a keresés első eredménye – milyen meglepő – maga a Google kereső lesz. Ez pedig nem jelent kevesebbet, mint azt, hogy a Google tökéletesen tisztában van azzal, hogy ő maga kicsoda, azaz, semmi kétség, önmagával azonosnak tarja magát. A kísérlet tanúságát levonva fogalmazhatsz úgy is, hogy a Google erős és határozott identitástudattal rendelkezik. Ugyanakkor észreveheted azt is, hogy ezen túlmenően a Google alaposan ki is terjeszti internetes énjét, hiszen önnön elsősége után még 16 milliárd találatot jelez. Rövid fejszámolással megállapíthatod, hogy bolygónk minden lakosára több mint két Google esik.  Akad, akin ez már meg is látszik. Jó lesz, ha te is vigyázol.

Share

Weboldal optimalizálás

A SEO (szó szerint: keresőeszköz-optimalizálás = search engine optimization) szakkifejezései a magyar szóhasználatban eléggé pontatlanok. Keresőeszköz-optimalizálás helyett például egyszerűen keresőoptimalizálást mondunk, ami tovább egyszerűsíti az angolul sem túl precíz kifejezést, hiszen könnyű belátni, hogy nem a keresőt, hanem a honlapot optimalizáljuk, igaz, hogy az optimalizálást a keresőkhöz, a keresők alá végezzük. A pontos kifejezésnek tehát valahogy úgy kellene hangoznia, hogy honlapoknak a keresőeszközökhöz való optimalizálása.  De még igazából ezzel sem mennénk semmire, mert magának a weboldalnak az optimalizálása csak egyik, s volumenében kisebbik része a SEO-munkának, a nagyobb részt a linképítés teszi ki, amikor viszont a honlappal magával már semmit nem teszünk, csupán kívülről támogatjuk azért, hogy a keresési találatok közt előbbre kerüljön, ilyenkor tehát nem a weblapot és nem is is a keresőt (keresőeszközöket), hanem éppenséggel a találatokat optimalizáljuk. A két részből álló teljes munkafolyamat pontos megnevezése tehát honlap- és találat-optimalizálás lehetne – ilyesfajta szakszót azonban senki nem használ. Marad tehát a keresőoptimalizálás és annak szinonimájaként a honlap optimalizálás – általános esetben mindkettőn ugyanazt értjük: a találatok közti pozíciószerzést és az ennek érdekében tett különböző on-site és of-site munkakfolyamatokat.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az angol homepage és website szavaknak megfelelően a magyarban is van honlap meg van weboldal is, és igazából a kettő tökéletesen felcserélhető egymással, holott az lenne a kézenfekvőbb, ha lenne némi különbség jelentésük között. De nincsen. Mi több, az egyenlőséget, miszerint weboldal = honlap,  az internet indiánok leleményes törzsfőnöke, a Nagy Nyomkereső (a cowboyok Gugli úrként emlegetik) nemcsak hogy felfedezte, hanem szigorúan érvényesíti is olyan módon, hogy az egyik szóra való rákeresést a másik szó találatával válaszolja meg. Önmagában kicsit furcsa eljárás. Jól pofára esel, sápadt arcú testvérem, ha éppen egy bizonyos szinonima előfordulásit szeretnéd megtalálni. Hiába tudod, hogy az ebadó nem kutyaadó, a pápaszemes kígyó nem szemüveges, és hiába véled úgy, hogy a honlap jelentése is tágabb, mint a weboldal, Előbbi szinte az összes webes megjelenési formát jelentheti, egyetlen internetes névjegytől a nagy hírportálig vagy webarchívumig. A weboldal sokkal inkább csak egy adott felületet, egyetlen weblapot, oldalt, page-et jelent. A linképítő cikk folytatódik

Share

Google kereső saját honlapra

Általában csak úgy belekeresünk az internetbe, s nem csoda, ha a rappant nagy kínálat olykor megzavar. Pedig a Google keresésnek nem feltétlenül kell a globális webre vonatkoznia, megtehetjük, hogy csupán egy adott domain vagy URL alatt keresünk. Ha például azt firtatjuk, hol fordul elő a honlapoptimalizálás szó a balladium.hu tartományon belül, ezt kell begépelnünk a Google keresősávjába:

honlapoptimalizálás site:http://balladium.hu

Hasznos lehet a saját weboldalunkba, blogunkba eleve beépíteni olyan Google-kresőt, amely csak saját webhelyünk oldalait teszi tűvé a keresett szóért. Ha az alábbi kódot elhelyezzük oldalunk forráskódjában, éppen ilyen eszközt kapunk, persze a balladium.hu helyére kinek-kinek a saját oldala webcímét kell beírnia. (Aki ért hozzá, az egyéb jellemzőket is megváltoztathatja: méret, gomb szövege, stb. A sortörések miatt valószínűleg amúgy is szükség lesz kis igazításra.)

<!--Google kereso indul-->
<form action="http://www.google.co.hu/search" method="get">
<table width="400">
<tbody>
<tr>
<td align="center" width="400">
<input type="text" maxlength="100" name="q" size="40" value="" />
<input type="submit" name="btnG" value="Google keresés" />
<input type="hidden" name="domains" value="www.balladium.hu" />
<input type="radio" name="sitesearch" value="" /> www 
<input type="radio" checked="checked" name="sitesearch" 
value="http://balladium.hu" /> balladium.hu
</td></tr>
</tbody>
</table>
</form><!--Google kereso vege-->

Az eredmény itt látható. Az alkalmazás alaphelyzetben csak a balladium.hu alatti webhelyeken végez keresést. De a pöttyöt átkattinthatjuk a www elé, így átállíthatjuk be a teljes weben való keresést:



www / balladium.hu

Azt persze tudnunk kell, hogy a keresés csak a Google által már indexált és betározott oldalak tartalmára irányul.


Google kereső saját weboldalra, honlapra, blogra
Hogyan készítsünk honlaphoz, weboldalhoz, bloghoz Google-keresőt, amely csak a saját domain alatt végez keresést? Google keresés saját weboldalon, honlapon, blogon, adott tartományban, domain, url alatt, kereső kód. Google eszközök, ötlet, weboldal, honlap, webhely, eszköz, segédlet, ötlet
Share

Cégnév vagy kucsszó legyen a domainban?

Tanácsadó sorozatom előző részében általános szempontok szerint írtam arról, hogy a megfelelő domain, tárhely és szolgáltató helyes megválasztásában melyek lehetnek az általános szempontok, mit kell alaposan végiggondolnia annak, aki a Google keresőoptimalizálás szempontjainak leginkább megfelelő weboldal elkészítését határozta el. Az általános megfontolások után lássunk néhány konkrétumot.

Cégneves vagy kulcsszavas domain?

Általános megfigyelésem: ha egy vállalkozó honlapot indít, akkor ehhez olyan domain-nevet regisztrál, amely a cége nevét részben vagy egészében tartalmazza. Ami egyfelől teljesen természetes döntés, másfelől a honlap későbbi Google-optimalizálása szempontjából akár hátráltató körülmény is lehet.

Vegyünk egy példát. Ha a kakastej ipari előállításával és forgalmazásával foglalkozó cég neve CockingMilk Kft, akkor a honlap leendő büszke tulajdonosa hajlik arra, hogy a cockingmilk.com vagy cockingmilk-kft.hu vagy valami hasonló domain alatt indítsa meg a tevékenységét ismertető oldalt. Ami persze igen célszerű abban az esetben, ha azt szeretné, hogy az ő Kft-jét névről ismerők első keresésre megtalálják a honlapot (vélhetőleg a Google a cockingmilk kulcsszóval első helyen fogja hozni). Ugyanez a helyzet, ha a cég neve mondjuk Dzurinecz Pál és Fia Zrt: ez esetben a dzurinecz-zrt.hu vagy dzurineczesfia.net domainek jól szolgálják azt a célt, hogy a cég nevére keresők a webhelyet majd könnyen megtalálják. Ha a cél azonban minél több kakastej eladása, akkor ezek a domainok nem szerencsések, mert a majdani optimalizálás során (ha majd a honlap tulajdonosa a kakastej keresőszóval szeretne oldalát a Google-találatok élén látni) egyáltalán nem szolgálják a kulcsszavas keresőoptimalizálást.

Könnyen optimalizálható, azaz keresőbarát honlapot célszerű az optimalizálás kulcsszavát tartalmazó domain alá elhelyezni.

És ha foglaltak a kulcsszavas domain-nevek?

Ez esetben is jobb látszólag kevésbé pontos nevet választani, semmint lemondani a kulcsszónak a domainben való szerepeltetéséről. Itt számos kis trükk alkalmazható. Ha az igazán jónak látszó domainek már mind foglaltak, akkor próbálkozhatunk az egybeírás-különíraás lehetőségeivel, megduplázhatjuk a kulcsszót (meggyőződésem, hogy a kakastej-kakastej.hu SEO-szempontból semmivel sem rosszabb), hozzáadhatunk névelőt vagy számokat: akakastej.hu, kakastej2013.com, megtoldhatjuk módosítószavakkal, jelzőkkel: kakastej-most.hu, kakastej-friss.org, hazi-kakastej.eu stb. Ez esetben persze célszerű olyan szavakat kapcsolnunk, amelyek esetleg még az optimalizálásbnan is jól jöhetnek.  Ha pedig nincs jobb ötletünk, éppenséggel kombinálhatjuk a legfontosabb kulcsszót akár a cégnévvel is: kakastej-cockingmilk.com

Következik: Domain-név: általános vagy speciális?

Előző: Kezdés: domain, tárhely, szolgáltató

Ha a fentiekkel kapcsolatban tanácsra van szüksége, keressen: seo[kukac]liberall[pont]hu


Domain-név: cégneves vagy kulcsszavas domain alá tegyük a honlapot?
A későbbi optimalizálásnak jobban megfelelő keresőbarát weboldalt célszerű a későbbi optimalizálási kulcsszót tartalmazó domain alá elhelyezni. Cégneves domain-név helyett válasszunk kulcsszavas domaint! Ha a jó kulcsszavas nevek már használtak, keressünk megfelelő kombinációt –  domain név, url cím, kulcsszó, kulcsszavak, kulcsszavas domain, optimalizálás, google keresőoptimalizálás
Share